Sakk: Carlsen legyőzte Lékót a negyedik partiban

2008.05.30. 01:23
Címkék
Egyik játszmában sem született döntés Lékó Péter és Magnus Carlsen között a miskolci rapid páros mérkőzés első játéknapján. A nyitó találkozón még volt némi küzdelem a felek között, ám a második parti mindössze 18 lépésig tartott.
A csütörtöki folytatásban megváltozott a kép. A harmadik felvonásban óriási csatát vívott a magyar és a norvég nagymester. Lékó gyalogelőnyre tett szert, és jobban is állt világossal, ám a fórt nem tudta érvényesíteni. Nem sokkal a vége előtt hibázott, Carlsen pedig kihasználva a hirtelen jött lehetőséget remire mentette az összecsapást.A visszavágón már Carlsen vezette a világos sereget – túlságosan is jól. A megnyitás után a 17 éves norvég átvette az irányítást, gyalogot nyert, majd miután megbénította a sötét tábort, védhetetlen támadással megszerezte a győzelmet.Pénteken szünnap, de a résztvevők ekkor sem pihennek, hanem közönségtalálkozón vesznek részt a Nemzetközi Kereskedelmi Központban.

SAKK

RAPID PÁROS MÉRKŐZÉS, MISKOLC
3. játszma: Lékó Péter (magyar, 2741)–Magnus Carlsen (norvég, 2765) döntetlen. 4. játszma: Carlsen–Lékó 1:0. Összesítésben: 2.5:1.5 Carlsen javára.

SAKK

RAPID PÁROS MÉRKŐZÉS, MISKOLC
3. játszma: Lékó Péter (magyar, 2741)–Magnus Carlsen (norvég, 2765) döntetlen. 4. játszma: Carlsen–Lékó 1:0. Összesítésben: 2.5:1.5 Carlsen javára.
Legfrissebb hírek

Szerdai sportműsor: PSG–Liverpool, Barca–Atlético Madrid a labdarúgó BL-ben, Kielce–Szeged a kézi BL-ben

Minden más foci
5 perce

Van-e Szeged-fóbiája a Kielcének?; Az ETO FC öt, a Ferencváros hat győzelemre az aranytól

E-újság
17 perce

A Hapoel Tel-Aviv a Fenerbahcét, az Olympiakosz a Real Madridot verte meg a férfi kosár Euroligában

Kosárlabda
24 perce

„A legutóbbi beszélgetésünkkor azt mondtam neki, hogy hagyja a futballt a fenébe” – Bölöni Lászlót megrázta Mircea Lucescu halála

Minden más foci
26 perce

BJK-kupa: az eső miatt szerdán zárul Tóth Amarissa meccse

Tenisz
28 perce

Megbocsátott tatárjárás – Malonyai Péter publicisztikája

Olasz labdarúgás
29 perce

Budapesti tavasz – Somogyi Zsolt jegyzete

Labdarúgó NB II
29 perce

A 91. percben lőtt góllal nyert az Arsenal a Sporting ellen

Bajnokok Ligája
37 perce
Ezek is érdekelhetik