Evezős vb: kiesett a Haller, Pető páros

MTI MTIMTI MTI
2006.08.22. 18:21
Címkék
Reményfutamában a második helyen végzett, ezzel bejutott a csütörtöki középdöntőbe a Verőci Lídia, Kónya Alíz kétpárevezős egység a London melletti Etonban zajló világbajnokságon. Nem sikerült viszont a 12 közé kerülés a fináléba várt Haller Ákos, Pető Tibor kétpárnak (képünkön), mivel a reményfutamában harmadikként ért célba, a középdöntős szerepléshez pedig az első kettőben kellett végezni.

"Jól kezdtek, de nem bírták a pályát erőből. Egyébként nagyon sűrű a mezőny, kis hiba is elég ahhoz, hogy egy-egy egység lemaradjon a legjobbak küzdelméről" - mondta a távirati irodának Melis Zoltán szövetségi kapitány a korábbi kétszeres világbajnok kettősről.

Hallerékéhez hasonló sorsra jutott az egypárban szereplő Bencsik Gábor is, aki negyedikként lapátolt a célba reményfutamában.

"Maga alatt evezett, erőtlen volt, valamiért nem jó formában érkezett a világbajnokságra" - értékelt a szakvezető.

Utóbbi két egység szerdán száll újra vízre, akkor a tét az lesz számukra, hogy a C, vagy a D döntőben fejezik-e be a szereplésüket.

A könnyűsúlyú kétpárban címvédőként induló Varga Tamás, Hirling Zsolt duó hétfőn a második helyen végzett előfutamában, így egyenes ágon bejutott a pénteki középdöntőbe.
Legfrissebb hírek

NHL: winnipegi sikerével már sorozatban hét győzelemnél jár a címvédő Carolina

Amerikai sportok
4 perce

A PSG és az MU korábbi sztárja fizetéséről lemondva futballozik nevelőegyesületében

Spanyol labdarúgás
35 perce

Korábbi bajnoka szerint az NB I-ben sokkal több kreativitás kell a Ferencvárostól

Labdarúgó NB I
51 perce

Szélesi Zoltán: Bosszantó, hogy egyetlen kaput eltaláló lövésből nyert a Puskás Akadémia

Labdarúgó NB I
54 perce

Sallói Dániel gólt szerzett, New Yorkban nyert a Toronto

Minden más foci
1 órája

Népsport: amihez csak nyúlt, arannyá vált

Népsport
2 órája

Vasárnapi sportműsor: Kisvárda–FTC, DVSC–ZTE

Minden más foci
9 órája

Zachariassen a legek legje; Beszélgetés Szalai Gáborral

E-újság
9 órája