Kajak-kenu: Pulaiék nem levezetésre készülnek

2006.08.12. 11:16
Címkék
A fiatalos lendület mellett bizony elfér, sőt elkél a tapasztalat és a rutin a magyar csapatban, azt bizonyítja, hogy a Pulai Imre, Novák Ferenc, Csabai Edvin, Fürdök Gábor összetételű kenu négyes bronzérmet tudott szerezni a racicei Európa-bajnokságon. Már a hajó átlagéletkora (34.5 év) is tekintélyt parancsoló, a versenyzők eredménylajstroma pedig magáért beszél.
Pulai Imre (jobbra) Novák Ferenccel párban Sydneyben olimpiai aranyérmet nyert párosban
Pulai Imre (jobbra) Novák Ferenccel párban Sydneyben olimpiai aranyérmet nyert párosban
Pulai Imre (jobbra) Novák Ferenccel párban Sydneyben olimpiai aranyérmet nyert párosban
Pulai Imre (jobbra) Novák Ferenccel párban Sydneyben olimpiai aranyérmet nyert párosban

A 39 esztendős Pulai Imre például már 1988-ban a felnőtt mezőnyben lapátolt, és pályafutásába belefért már az olimpiai győzelem, no és világbajnoki elsőségek sora. És ahogy mondja: nem csak levezetésből zártak a harmadik helyen C-4 500 méteren a racicei Európa-bajnokságon.

„Már tavaly is ebben az összeállításban szerepeltünk volna… Ha lett volna négyes válogató – magyarázza Pulai. – Szerencsére az idén sikerült megragadnunk az alkalmat, és a kontinensviadal után a világbajnokságon is szeretnénk a dobogón zárni.”

Pulai szerint ez nem lesz könnyű, hiszen legalább öt olyan egység van a mezőnyben, amely képes a dobogóra kerülni, és az európaiak mellé beférkőzhetnek még a kanadaiak és a 2008-as olimpiát rendező kínaiak is.

„Nagyon nehéz dolgunk lesz a világbajnokságon – folytatja Pulai, aki azt is elárulta, hogy jövőre is ebben az összeállításban szeretnének lapátolni. – Ahogy az Európa-bajnokságon láthattuk már az sokat kivesz az egységekből, hogy egyenesben tartsák a hajót. Aztán itt van a rajt, amiben mi nem vagyunk olyan jók, és ha esetleg egy középső pályán rajtolnak le bennünket, akkor igazán nehéz felkapaszkodni az élmezőnybe. Éppen ezért meglehet: okosabb úgy taktikázni, hogy a döntőben szélső pályára kerüljünk. Apróságokon múlik a győzelem, a dobogó, éppen ezért észnél kell lennünk.”

Tudja ezt jól a Kozmann György, Kolonics György páros is, amely az Európa-bajnoki ötödik hely után szeretné a dobogóra „lapátolni magát”, no és erre törekszik egyesben Mike Róbert is, akinek vb-újoncként a döntőbe kerülés lehet a célja a szegedi világbajnokságon.
Legfrissebb hírek

A PSG bejelentette Ferran Torres szerződtetését

Francia labdarúgás
7 perce

Az Atlético Madrid átigazolta a Tottenhamtől Cristian Romerót

Spanyol labdarúgás
31 perce

Márton Viviana változatlanul a tekvandós világranglista és olimpiai rangsor élén

Egyéb egyéni
37 perce

Atlétikai Eb: Venyercsán Bencét az utolsó kilométeren, a 2. helyről büntették meg maratoni gyaloglásban, 6. lett – videó

Atlétika
39 perce

Örülhet az edző, ha élvezik a játékot a fiatalok

Labdarúgó NB I
44 perce

Vizes Eb: Milák, Kós és Kertész is továbbjutott – videók

Úszás
1 órája

Ruff-Nagy Dóra: Készen állok az erős visszatérésre

Kosárlabda
1 órája

NS-infó: megszületett a megállapodás, Benbuali klubrekordért igazol Egyiptomba

Labdarúgó NB I
1 órája