A rögbisek az olimpián kinyitják a sportág ajtaját

Az interjúra érkező Lapasset-ről meg nem mondanánk, hogy aznap reggel még Fokvárosban kelt fel, hogy kétszeri átszállást követően az ebédjét már Budapesten fogyassza el. Mindezt úgy, hogy poggyásza akkor még valahol a világban követte őt. Kérdéseinkre kölcsönzakóban, kicsit fáradtan, mégis diplomatákat meghazudtoló tökéletes őszinteséggel válaszolt.

– Rióban már ott lehet az olimpia műsorán a rögbi, méghozzá a hetes változata, viszont Londonban bemutató jelleggel sem vettek részt. Miért?
– Volt róla szó, hiszen kaptunk meghívást a szervezőktől, de ha valahol nem kell népszerűsíteni, bemutatni a sportágat, az éppen Anglia, az őshaza. A megnyitón levetített kisfilmben, amelyben az angolok mellette az írek, a skótok és a walesiek is helyet kaptak, egyetlen sportág kapott szerepet, és az a négy nemzetet régóta összekötő rögbi volt. Ezzel mi megelégedtünk. Az olimpián annyi más sportág méri össze magát, úgy a média, mint a nézők kegyeiért is, mi nem akartuk a helyiek figyelmét elvonni. Szerettük volna, ha azokra fókuszálnak, amiket máskor nincs alkalmuk megismerni, azzal találkozni.

– Bár a hetes rögbit vették fel az olimpiára, a tizenötös a hagyományosabb. Tervezik, hogy idővel a szoros létszámlimit ellenére váltanak, és beszemtelenkednek a nagyobb népszerűségre hivatkozva?
– Nem. A tizenötösnek szeretnénk megtartani legnagyobb sporteseményként a négyévente sorra kerülő világbajnokságot, míg a hetesnek ugyanez lenne az olimpiai részvétel. A hetes rögbi mellett nekünk is voltak, illetve vannak érveink. Mivel kisebb a csapatlétszám, jóval több helyen űzhető adott területen, vagy éppen országon belül, több csapattal színvonalasabbá lehet tenni a bajnokságokat, mindez nagyobb érdeklődésre tarthat számon, és a válogatottak erejét is növeli. Mivel a hagyományos rögbis nemzeteknek ebben a szakágban nincs évtizedes előnyük, így a világversenyen is többesélyes a győzelem, vagy éppen a dobogós helyek. Biztos vagyok benne, hogy hetesben Fidzsi-szigetek, Tonga, Argentína és Oroszország is fel tud nőni a tradicionális válogatottak szintjére, velük versenyre tud kelni. A NOB-nak kétszázöt tagországa van, a sportág számára kinyitjuk ezzel az ajtót, hogy ennyi, köztük sok új helyre beléphessen. A sportág sok országban jelen van, ám olimpiai sportágként még nagyobb komolyságot tud elérni. Nagyon számítunk jónéhány ázsiai ország térnyerésére is, mert eddig egyedüliként Japán képviselteti magát világszínvonalon. Pedig mutatkoznak biztató jelek, nagy az érdeklődés, sok a szurkoló, de egy ilyen jellegű lökés minden bizonnyal jót tesz.

– Említette a hetes rögbi többesélyességét. A sportág nem szenved abból hátrányt, hogy behatárolható az a szűk elit, amely a vb-n eldönti a végső csatákat, illetve az európai vezető válogatottak megközelíthetetlenek még a második vonalban lévők számára is?
– Akár a nyári, akár a téli olimpia sportágait nézzük, mindenhol megvannak a hagyományos sportágak, és azoknak a hagyományos győztesei, favoritjai. Éppen ezért nekünk, sportvezetőknek az a feladatunk, hogy megtaláljuk azokat az új lehetőségeket, sportágakat, amellyel még több nemzetet tudunk mozgósítani, és tovább színesíthetjük a sikerélményben részesülő országokat. Ahol aztán ettől új impulzusokat kap a sportág, de akár a sport egésze. És az új sportágak bevonásával az új generációk felé is nyitunk, akik másra vágynak, viszont évek, évtizedek múltán ők alkotják majd a helyszíni, vagy éppen a tévé előtt ülő nézők millióit. Ezért tud egyre népszerűbb lenni a nyári és a téli olimpia is, mert nem zárkózik el az újításoktól, hanem éppen ellenkezőleg, keresi a lehetőségeket.

– Viszont ezzel szöges ellentétben áll a tradicionális nemzetek érdeke: ők tökéletesen elvannak, és eljátszanak magukban. Az új riválisok feltűnése csak zavarja őket, és csökkenti az esélyeiket. Találkoznak ezzel az ellenállással, ez egy élő probléma?
– Természetesen, és az ő szemszögükből ez egy érthető felfogás. Nekik valóban nem érdekük a bővítés, a változás, nekünk viszont ez egy újabb kihívás, amivel meg kell küzdenünk.

– Minden bizonnyal képben van, hiszen tizenhét éven át volt az egyik hagyományos nemzet, a francia szövetség első embere. Négy éve immár, hogy a nemzetközi szövetség élén áll, mi eddigi munkásságának a legnagyobb érdeme?
– Ezt a nyitási folyamatot tartom annak. A modern olimpiák korai szakaszában négy alkalommal volt műsoron az uniós rögbi, legutóbb 1924-ben. Rióban lehetőség lesz arra, hogy ismét megmutassa magát, nem mellékesen egy olyan országban, amely sportágon belül fehér foltnak számít világviszonylatban. Így ott adhat egy lökést a fejlődésnek. De saját sportdiplomáciai sikeremként értékelem, hogy hét év múlva először rendezhet nem hagyományos nemzet, történetesen a japán tizenötös vébét. Ha azt vesszük, hogy a kétezerhúszas olimpiai rendezésre Tokió mellett Isztambul és Madrid maradt versenyben, máris elmondatjuk, akkor is sikerül majd új vizekre eveznünk.

– A sportág az elmúlt években egyre nagyobb szeletet hasít ki a sportgazdaságból, reklámértéke a hagyományos országokban óriási, különösen a profizmus bő két évtizeddel ezelőtti bevezetése óta. Készülnek a sportágba jutó egyre nagyobb pénz kellemetlen velejárójára, a doppingra és a fogadási csalásokra?
– Elnökké választásomat követően azonnal felvettük a kapcsolatot a WADA-val, amelynek szabályait a világversenyen résztvevőkkel elfogadtattuk. Az olimpián három kollégánk volt ott megfigyelőként, hogy megtapasztalják, mindez élesben hogyan működik. A fogadási csalások megelőzésére, illetve annak veszélyeire való felhívás okán előadásokat szervezünk nemcsak a játékosoknak, hanem az edzőknek, klubvezetőknek, de még a szurkolóknak is. Naivak lennénk azonban, ha ezzel megelégednénk, már működik, és folyamatosan bővül az az elektronikus monitoring rendszer, amely jelzi, ha a világban valami furcsaság történik fogadási ügyben. Annyit azért megjegyeznék, hogy véleményem szerint ezek a csalások nem közvetlenül a topszintet, hanem a második vagy harmadik vonalat érintik leginkább. Próbáljuk az adott országok szövetségeinek segítségével elérni az állami vezetőket, jogalkotókat is, hogy elmondhassuk nekik: ez bizony nem más, mint korrupció. Ami ellen nekik is lépniük kell mindenek előtt a jogalkotásban, aztán a felderítésben és a büntetésben. Különben meg nem kell messzire mennünk jó példáért sem: Angliában nemcsak a sportág, hanem a sportfogadás is évtizedes, jól működő múltra és rendszerre lehet büszke.

– Végezetül árulja el: mi szükség az IRB-nek egy olyan kis országra, mint Magyarország, ahol a sportági bázis nagyon szűk, az is amatőr, reklámértéke szabad szemmel tulajdonképpen láthatatlan, de most mégis eljöttek ide hozzánk, ráadásul elhozták magukkal a vb-trófeát?
– Téved, mi ugyanis úgy látjuk, hogy a közép-európai térség nagyon fontos csomópontja a sportág előrelépésének. Ahol nincs jelen a rögbi, ott az a feladtunk, hogy megismerjék. Innen lépésről lépésre kell haladunk. Hiszen ahol már valamilyen szinten él, ott szélesítenünk kell az amatőr és az utánpótlás bázist, mert ez az útja a színvonal emelkedésének, hovatovább a profizmusnak. Nekem pedig IRB-elnökként a munkámmal jár együtt a sok utazás, ezzel nincs semmi gond. Nagyon örülök, hogy Magyarországra is eljuthattam, és elhozhattuk ide magunkkal a vb-trófeát.