Michelisz és Wéber a Hungaroring titkaiban bízik

Hazai pálya. De vajon mennyit számít olyan mezőnyben, amelyet szinte teljes egészében rutinos rókák alkotnak?

A hétvégén a Hungaroringen választ kapunk a kérdésre. A túraautó-világbajnokság mezőnye ugyanis pénteken hazánkba érkezik, s a rajtrácson ott áll majd Michelisz Norbert, valamint Wéber Gábor is. Mindketten úgy gondolják, leginkább lelki pluszt jelent a hazai pálya, s ami a legtöbbet számít, az a hazai közönség. Mert itthon bármerre mennek, bármit csinálnak, pozitív energia sugárzik feléjük. Itt nemcsak lelkesek a nézők, ha meglátják őket, itt egyenesen nekik szurkolnak, értük jönnek.

„A pályaismeret már tavaly az első két szabadedzés után eltűnt, úgyhogy arra nem alapozhatunk, a nézőkre viszont igen. Végig tudtam, éreztem, hogy ezek az emberek többek közt miattam jöttek ki a pályára, hogy nem szabad elrontanom az örömüket, hogy az utolsó erőtartalékaimat is mozgósítanom kell. Ettől nem fékezek rövidebbet, nem előzök bátrabban, nem fordulok három kilométer per órával gyorsabban, de olyan pluszenergiát szabadít fel, amely segít egy kissé kitolni teljesítőképességem határait” – mondta Michelisz.

Hogy jobban tisztelik-e a hazai pályán száguldó versenyzőt?

A kérdés már csak azért is aktuális, mert Micheliszt néhány napja Szlovákiában éppen az fosztotta meg a dobogós helytől (a győzelemtől?…), hogy némi eltéréssel ketten is kitessékelték a pályáról. S hogy azután a felügyelő testület büntetést osztott? Na és? Ez nem jelentett több pontot a magyar fiú neve mellett. De azt mondja, ez benne van a sportban, s bár akkor, abban a pillanatban nagyon bosszantó, az ütközések, a lökdösődések miatt is annyira népszerű ez a sorozat. Az pedig, hogy valaki hazai pályán versenyez vagy sem, ebből a szempontból nem oszt, nem szoroz.

„A Hungaroring az egyik legtechnikásabb versenyhelyszín. A négyes kanyar például nehezen belátható, ott a rutin ott sokat segít. Aztán említhetném a sikán utáni kanyargós részt, amelyen elég egy apróbb hiba, s a versenyző máris lesodródik a pályáról” – árulta el Michelisz, de természetesen a titkokat, praktikákat megtartotta magának.

Mint ahogy megtartja magának a „tuti előzési helyét” csapattársa, Wéber Gábor is – ki tudja, talán olvasnak újságot az ellenfelek vagy az ellenfelek ismerősei…

„A hazai pályában nem is az a jó, hogy jól ismerem, hiszen mindenki ismeri, inkább az, hogy tudom, mi hogy működik, hol lehet és hol fölösleges próbálkozni, keresgélni a tizedeket, hol kell védekezni és hol lehet egy kicsit nyugodtabban menni, mert hiába is próbálnak, nem tudnak előzni. Szóval a hazai pálya elsősorban versenyszituációkban segíthet. Lelkileg pedig rengeteg pluszt ad. A szurkolókból áradó energia megsokszorozza az erőmet, nem tudok tőle jobban vezetni, de nem számít, ha bal lábbal kelek fel, mert rosszkedv ellen elég ránézni a lelátóra…” – mondta Wéber.

No igen, hetvenezer ember szurkolása tényleg felspannolja az embert.