GP3: Kiss Pál Tamás a 12. helyet szerezte meg az időmérőn

2012.05.12. 13:05
Címkék
A 12. helyen zárta az időmérő edzést a GP3-as géposztály magyar pilótája, Kiss Pál Tamás a Spanyol Nagydíjon. A versenyző – aki tavaly ezen a futamon győzött – több mint egy másodperccel volt gyorsabb másik két csapattársánál a Circuit de Catalunyán.

17.20-kor startol az első futam, a második pedig vasárnap 9.25 órakor.

„A 12. lettem az időmérőn, amivel semmiképp sem lehetek elégedett. Egyfelől, a jelenre vetítve bosszantó ez az eredmény, mert úgy érzem, nem tudtam kihozni magamból a maximumot, másfelől viszont, a jövőre nézve biztató lehet, hogy azzal együtt is közel voltunk a leggyorsabbakhoz, hogy érzésre több tized másodperc benne maradt a körömben, és ennél jóval előrébb is végezhettem volna" – foglalta össze tömören az év első kvalifikációjának tapasztalatait az Atech CRS GP pilótája, aki csapattársaira így is több mint egy másodpercet vert az időmérőn.

„A fő problémát az jelentette számunkra, hogy irreálisan hamar, gyakorlatilag másfél kör alatt elkoptak a gumik az autón. Az első szett gumin így aztán nem is sikerült igazán gyors kört futnom, mivel az első próbálkozásom alatt sárga zászlót lengettek, ezért lassítanom kellett. Ezt követően állítottunk az autón, mert túlságosan csúszkált a hátulja a kanyarbejáratokban, és ezért is használta el olyan hamar a gumikat, de csak kozmetikázni tudtunk ezen a problémán, teljesen megszüntetni nem tudtuk azt" – tette hozzá Kiss Pál Tamás.

SPANYOL NAGYDÍJ, GP3
IDŐMÉRŐ EDZÉS
1. Da Costa (Carlin) 1:38.642
2. Daly (Lotus GP) 1:38.720
3. Vainio (Lotus GP) 1:38.732
… 12. Kiss Pál Tamás (Atech CRS GP) 1:39.201

 

Legfrissebb hírek

Nem élt helyzeteivel a Real Sociedad, pontot rabolt a Celta Vigo

Spanyol labdarúgás
1 perce

Ligue 1: debütáns góljával nyert idegenben a LIlle

Francia labdarúgás
17 perce

Európai kézilabdaligák: Leimeter Csaba hét gólt lőtt a Bundesligában

Kézilabda
25 perce

Parázs hangulat, sokat emlegetett Borbély, sima Fradi-győzelem – ilyen volt képekben az ETO–FTC rangadó

Labdarúgó NB I
30 perce

„Mindenki azt gondol, amit akar” – Borbély Balázs a győri távozását követő kritikákról

Labdarúgó NB I
46 perce

Mozgalmas délutánt követően csendes volt az este – bezár a magyar átigazolási piac

Labdarúgó NB I
1 órája

A kötélhúzás is szerepel a Világjátékok 2029-es programjában

Egyéb egyéni
1 órája

Négy között a lengyelek és a törökök is a női röpi Eb-n

Röplabda
1 órája