Rendezvény: Button mellett hazai sztárokkal találkozhat a fővárosban

2012.04.26. 15:46
Címkék
Nemcsak Jenson Buttonnal, hanem Michelisz Norberttel és Wéber Gáborral, a túraautó-világbajnokság két magyar pilótájával, Talmácsi Gábor világbajnok motorversenyzővel, valamint a Dakar-ralin rendszeresen részt vevő Szalay Balázzsal is találkozhatnak azok, akik kilátogatnak a Budapest belvárosában szombattól keddig megrendezendő Vodafone-rendezvénysorozatra.

A szervezők csütörtökön arról tájékoztatták a sajtót, hogy az Erzsébet téri Design Terminálnál alakítják ki a Hungaroring-boxutcát, amelynek területén számos versenyautót és motorkerékpárt kiállítanak. A rendezvénysorozat csúcseseménye a keddi záró napon Jenson Button szereplése lesz: a 2009-es F1-es világbajnok háromszor száguld majd végig F1-es McLarenjével a Bazilika és a Parlament között kiépített 1.6 kilométeres útszakaszon.

A rendezvény különleges családi programjain bárki részt vehet, a legügyesebbeknek, illetve a legeredményesebbeknek személyesen Button adja majd át a díjakat. Az esemény egyik legvonzóbb látványossága a Parlament épülete előtt felfüggesztett McLaren Formula–1-es autó lesz – tájékoztattak a szervezők.

Legfrissebb hírek

Bejelentette a madagaszkári válogatott támadó érkezését a Loki

Labdarúgó NB I
2 órája

„Álom: játék, mint az élet” – Kő András publicisztikája

Egyéb egyéni
3 órája

Nincs izé! – Győri Ferenc jegyzete

Kosárlabda
3 órája

Borbély Balázs (vissza)jött, látott és győzött; Női kosarasaink 28 év után újra a vb-n

E-újság
3 órája

Pénteki sportműsor: NB I; Liverpool- és Real Madrid-meccs; kezd a magyar válogatott a női kosár-vb-n

Minden más foci
3 órája

Európa legjobbja a világ legjobbjait is levadászná – sztárportré Amy Huntról

Képes Sport
3 órája

Socca-vb: Angliát legyőzve nyolcaddöntős a magyar válogatott!

Magyar válogatott
3 órája

Markgráf először kezdett a dán élvonalban, rangadót nyert vele a Köbenhavn

Légiósok
3 órája