Túraautó-vb: Michelisz bizakodik, Wébert a rajtrács végére sorolták

2012.03.11. 12:34
Címkék
Michelisz Norbert szerencsésnek vallja magát, hogy a túraautó-világbajnokság vasárnapi második futamát az élről kezdheti, de nem hisz benne, hogy a győzelmet is megszerezheti az erősebb Chevroletekkel szemben. A Zengő-csapat másik pilótáját, Wéber Gábort motorcsere miatt az utolsó rajtkockába sorolták.

„Az volt a stratégiánk, hogy Wéber Gábor megy majd előttem, és kihasználom a szélárnyékát, de amikor a kör elején le akartam szakadni róla, hogy helyet hagyjak, nehogy nekimenjek a kocsi felgyorsulása esetén, több autó bejött közénk, és őket meg kellett előznöm valahogy – mondta Michelisz. – Nagy pech, mert harmadik is lehettem volna, de mázli, hogy a tizedik helyezéssel a második futam pole pozíciója meglett. Az állórajt miatt úgy érzem, jó esélyem van arra, hogy elöl maradjak, de nem hiszem, hogy a verseny végéig magam mögött tudom tartani az erősebb SEAT-okat és Chevyket.”

Csapattársának motorcsere miatt az utolsó helyről kell rajtolnia. Érdekesség, hogy a pole pozíciót megszerző Gabriele Tarquini SEAT-jában is kicserélték az erőforrást, de az olasz megtarthatta az első rajtkockát, mert a SEAT és a Ford új motort használ az idén, amelyet az 5. futamig (a Chevrolettel és a BMW-vel ellentétben…) büntetlenül cserélhetnek.

A reggeli bemelegítésen Michelisz a 6., Wéber a 14. időt autózta. Az első versenyt 13 órától az Eurosport2, a másodikat 16.45-től az Eurosport élőben közvetíti.

Legfrissebb hírek

Jön a budapesti atlétikai világdöntő „főpróbája”

Atlétika
2 perce

Megint maratoni csatát kellett vívnia, de Zverev ott van a 32 között a US Openen

Tenisz
34 perce

Majoross Gergely: A játékosokat igyekeztünk olyan kihívások elé állítani, amiket a mindennapokban nem biztos, hogy megtapasztalnak

Jégkorong
50 perce

Nagy Ádám: Remélem, egyre több ilyen nívós meccs lesz az NB I-ben!

Labdarúgó NB I
1 órája

Molnár Mátyás: Megfogadtam, úgy vetődöm majd, mint az édesapám

Labdarúgó NB I
1 órája

Paksról igazol középpályást a Nyíregyháza – NS-infó

Labdarúgó NB I
1 órája

Hittel és pimaszul – 28 év után újra a mieinkkel rajtol a női kosárlabda-világbajnokság

Kosárlabda
2 órája

Bejelentette a madagaszkári válogatott támadó érkezését a Loki

Labdarúgó NB I
8 órája