MCS FIFA 21: Dávid és Góliát csatáját rendezik az Xbox döntőjében

Vágólapra másolva!
2020.12.19. 16:52
Egy hosszú út végéhez érkezett a két játékos, ugyanis a selejtezőket követően egy öthetes csoportkörökre bontott küzdelemsorozatban kellett bizonyítaniuk a rátermettségüket, utána pedig az egyenes kieséses szakaszban még jobban fel kellett pörögniük.

 

Xboxon a döntő egyik résztvevője abszolút nem mondható meglepetésnek, mivel Gabinho az elmúlt években nem csak berobbant a hazai elitbe, de rendre bizonyította, hogy bárkivel felveszi a versenyt. Volt az Ajax e-sportolója, és most a DVSC színeiben készül egy újabb nagy tornát megnyerni. A HUNESZ FIFA Masters fél évvel ezelőtt nem jött össze neki, és ott több állomás kiélezett mérkőzésein sem sikerült a győzelem, de a mostani versenyen minden eddiginél szenzációsabban játszik. Újra magabiztos, higgadt, és a kapu előtt rettentő pontos játékával eddig szinte mindenkit két vállra fektetett. Ha a múltat és az eddigi tapasztalatszerzést nézzük, akkor minden amellett szól, hogy ez a döntő Gabinhoé lehet, azonban egy olyan játékossal kell szembenéznie, aki ugyanolyan berobbanásra készül, mint azt ő maga tette alig két évvel ezelőtt. A Budapesti Griffeket képviselő Gabinho az északi halálcsoport második helyét szerezte meg, majd a rájátszásban előbb Zsolot ejtette ki, majd egy végtelenül szoros párharcban Boreszt is felülmúlta. Góliát szerepében Gabinho tetszeleg, hiszen ő az egyértelmű esélyes.

Kihívója vagy ellenfele pedig nem más, mint az eddigi versenyeket illetően az ismeretlenségbe burkolódzó Sero, aki egyben a mezőny legfiatalabb virtuális labdarúgója. Már az első körtől kezdve rácáfolt ifjonti mivoltára, hiszen elképesztő éretten és megfontoltan játszott, majd gyorsan kiderült, hogy nem ügyetlen. Sőt, pazar érzékkel találta meg ellenfelei gyenge pontját, és a gólokat lövöldözve mindenki azon kapta magát, hogy a déli csoportban még csak egy döntetlenre sem voltak jók ellene. Egyedülálló tettet hajtott végre ezzel a Bács-Kiskun Betyárok színeiben, hiszen hibátlanul csak ő teljesítette a csoportkört. Aztán a playoffban szintén nem okozott gondot neki a továbbjutás, azonban itt már mindkét párharcában bukott egyszer-egyszer, hiszen előbb Lengyel11 ellen ikszelt, bár után simán nyert, majd TrueGunner tudta megverni, ámde a visszavágón nagy verést kapott a fiatal titántól. Mint kiderült Sero kiváló játékos, és bárki ellen eséllyel áll ki, de talán egy ekkora döntőre még nem készült fel teljesen. Ha viszont mégis összejön neki a győzelem, ami azért mégsem lenne akkora meglepetés, akkor egy újabb felejthetetlen magyar e-sport legenda megszületésének lennénk szem és fültanúi. Dávid szerepében Serot látjuk majd, aki valószínűleg mindenáron bebizonyítaná, hogy a legjobbakat is le lehet győzni a legfontosabb pillanatban.

Az Xbox One döntőjét december 19-én, szombaton rendezik meg Bo3-as formátumban az alábbi időpontban:

17.30: Budapesti Griffek (Gabinho) vs Bács-Kiskun Betyárok (Sero)

A megyekcsataja.hu oldalon további részleteket tudhattok meg a versenyről, így az aktuális eredményekért és állásért is ide érdemes ellátogatni! A döntőt ITT TEKINTHETED MEG!

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik