UEFA: elfogadták a BL reformját, eltiltják a válogatottól a Szuperligában játszókat

Vágólapra másolva!
2021.04.19. 17:00
null
Több csapat, több meccs, több gól várható a BL-ben 2024-től (Fotó: AFP)
Az UEFA bejelentette, hogy elfogadta a Bajnokok Ligája reformjára vonatkozó javaslatot, így a sorozat 2024-től már az új formátumban zajlik – adta hírül a Magyar Távirati Iroda.

A jelenlegi 32 helyett 36 csapat szerepel majd a kontinens legrangosabb klubsorozatában, a négycsapatos csoportokat egy nagy tabella váltja fel, így a jelenlegi hat helyett tíz találkozót játszik majd minden résztvevő különböző ellenfelekkel. Az első nyolc automatikusan a nyolcaddöntőbe jut, a 9–24. helyezettekre pedig rájátszás vár a 16 közé kerülésért.

Hasonló módon változik a másik két kupa sorozat is: az Európa-ligában 8 meccsből áll majd a csoportkör, a következő idénytől induló Európa-konferencialigában hat mérkőzést vívnak a csapatok a csoportkörben – habár a két kisebb sorozat pontosabb reformjáról még nem számolt be az európai szövetség..

Aleksander Ceferin, a szervezet elnöke az európai Szuperliga létrehozását néhány „kapzsiságtól vezérelt” klub „szégyenteljes kezdeményezésének” nevezte, illetve úgy fogalmazott, hogy a lépés „a labdarúgás szerelmeseinek arcul köpése”.

Egyúttal megerősítette, hogy a Szuperliga klubjaiban játszó futballisták nem vehetnek majd részt olyan nemzetközi eseményeken, mint a világbajnokság vagy az idei Európa-bajnokság.

Ceferin megjegyezte, az UEFA jogászai már vizsgálják a lehetséges szankciókat, az ő személyes álláspontja pedig az, hogy az érintett játékosokat minden olyan versenysorozattól el kell tiltani, amely a szervezet égisze alatt zajlik.

A szlovén sportvezető elmondta, sok dolgot látott már életében, hiszen büntetőjogi ügyvéd, de olyat, hogy csütörtökön még a támogatásukról biztosították azok, akik hétfőn valami teljesen mást írtak alá, még nem. Hozzátette, a legnagyobb csalódást számára a Szuperligában alelnökké választott Andrea Agnelli, a Juventus FC elnöke jelenti, aki lemondott az európai klubokat tömörítő szervezetben (ECA) betöltött elnöki posztjáról.

„Nem tudtuk, hogy ilyen közel vannak hozzánk a kígyók, most már igen” – fűzte hozzá Ceferin, aki szerint a futballban folyamatos a változás, hiszen többek között a Juventus is szerepelt már a Serie B-ben, a Manchester United Sir Alex Ferguson előtt nem tartozott a topcsapatok közé, az Aston Villa pedig nagy klubnak számított.

A Szuperligát hat angol – Manchester United, Arsenal, Liverpool, Tottenham Hotspur, Chelsea, Manchester City –, három olasz – Juventus, AC Milan, Internazionale – és három spanyol – Real Madrid, FC Barcelona, Atlético Madrid – sztárklub hozta létre, első számú vezetője Florentino Perez, a Real Madrid elnöke lett.

A 20 csapatos sorozatnak 15 állandó résztvevője lenne, további öt együttes az előző idény eredményei alapján csatlakozhatna. A mérkőzéseket hétköznap rendeznék, így a résztvevő klubok ugyanúgy szerepelnének a nemzeti bajnokságokban. A tervek szerint jövő augusztusban két tízcsapatos csoportban kezdődnének a küzdelmek, minden gárda kétszer – otthon és idegenben – találkozna valamennyi riválisával, az első három egyenesen a negyeddöntőbe jutna, míg a negyedik és ötödik helyezettek egymással küzdenének meg a fennmaradó két helyért. Onnantól oda-visszavágós alapon folytatódna a sorozat, majd május végén semleges helyszínen tartanák a döntőt.

(MTI)

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik