Kedvező helyzetbe került a Barcelona

Vágólapra másolva!
2010.02.23. 20:43
null
Cacau a levegőben: a Stuttgart megszerzi a vezetést (Fotó: Reuters)
Címkék
A Barcelona 1–1-es döntetlent ért el Stuttgartban a Bajnokok Ligája nyolcaddöntőjének első mérkőzésén, így kedvező helyzetből várhatja a visszavágót. A mérkőzés első húsz percében hatalmas mezőnyfölényben játszottak a katalánok, ám Cacau góljával mégis a hazaiak szereztek vezetést. Az egyenlítő gól Zlatan Ibrahimovic nevéhez fűződik, aki nem sokkal a szünet után közelről vette be Jens Lehmann kapuját.

A Stuttgart számára fontos lett volna, hogy kapott gól nélkül megússza ezt a találkozót, ám a statisztika nem szólt mellette: a VfB a legutóbbi hét hazai BL-mérkőzésén mindig kapott legalább egy gólt.

A Barcelona idegenben is nagy fölényben játszott a találkozó elején, az első tíz perc egyetlen nagyobbnak ígérkező lehetősége azonban a vendégek előtt adódott, gyors ellentámadás végén Víctor Valdésnak kellett hárítania egy megpattanó lövést.

Alig volt a hazaiaknál a labda, ám a Barca nem talált rést a svábok védőfalán, a ritka ellentámadások több veszélyt hordoztak magukban, mint a vendégek meddő mezőnyfölénye.

A 25. percben már nemcsak veszélyesebbnek, hanem eredményesebbnek is bizonyult a Stuttgart biztonsági játéka: Timo Gebhart jobb oldali beadása után Cacau fejelt a kapu bal oldalába. 1–0

A gól a svábokat feldobta, a vendégek pedig teljesen összezavarodtak – főleg hátul –, szűk tíz perc alatt háromszor is könnyen kétgólosra nőhetett volna a hazai előny. A 28. percben Pavel Pogrebnjak beadása akadt el Gerard Piqué kezében, amelyet azonban a játékvezető szerint a fiatal védő a testéhez szorított, így nem ítélt tizenegyest. Ezután Cacau került kétszer is ígéretes helyzetbe, de nem sikerült másodszor is túljárnia Víctor Valdés eszén.

Hogy ne csak a Barca-szurkolóknak kelljen idegeskedniük, arról Jens Lehmann gondoskodott, aki Messi lövésébe csak – elég ügyetlenül – beleérni tudott, de a kapufa kisegítette. A félidőben így meglepetésre állt a mérkőzés, 1–0-s előnnyel a Stuttgart vonulhatott pihenőre.

A szünet után már nem sokáig örülhettek a VfB-hívek, Piqué csúsztatása után ugyanis Ibrahimovic elé került a labda, akinek első próbálkozását ugyan még nagy bravúrral védte Lehmann, az ismétlésnél viszont már tehetetlen volt a veterán kapus. 1–1

A MÉRKŐZÉS GÓLJAI VIDEÓN
 

A 68. percben akár azt is hihettük volna, hogy kézilabdameccsen vagyunk, hiszen előbb Ibrahimovic kezelte le a labdát szó szerint, majd fordulásból leadott lövését Cristian Molinaro ugyancsak kézzel hárította a gólvonal előtt. A játékvezető egyik esetben sem látott okot a közbeavatkozásra…

A másik oldalon a csereként beálló román csatár, Ciprian Marica hamar hőssé válhatott volna, de közeli lövését Valdés védeni tudta.

Az utolsó húsz perc egyetlen nagyobb lehetőségét egy stuttgarti szabadrúgás jelentette, amit Zdravko Kuzmanovics oldalról, a tizenhatos vonaláról tekert kapura, de Valdésnek nem okozott gondot a lövés.

A vége tehát 1–1 lett, a Barcelona sorozatban 14., német csapat ellen vívott mérkőzésén is veretlen maradt, így kedvező helyzetből várhatja a spanyolországi visszavágót.


A RÉSZLETES SZÖVEGES KÖZVETÍTÉS MEGTEKINTÉSÉHEZ KATTINTSON A KÉPRE!
A RÉSZLETES SZÖVEGES KÖZVETÍTÉS MEGTEKINTÉSÉHEZ KATTINTSON A KÉPRE!
Legfrissebb hírek

Szongoth Domán 76 év után a legfiatalabb játékos a hoki vb-n

Jégkorong
3 perce

Id. Lisztes Krisztián: A fiam nem hibás transzfer, hanem sokra hivatott játékos

Német labdarúgás
10 perce

PL: a szakírók szerint Mohamed Szalah az idény legjobbja

Angol labdarúgás
11 perce

Bódi Ádám: A szívünket-lelkünket kitesszük a pályára

Labdarúgó NB I
20 perce

A Real Madrid már megegyezett Xabi Alonsóval – sajtóhír

Spanyol labdarúgás
36 perce

Lőw Zsolt is bekerült az MLSZ elnökségébe

Labdarúgó NB I
54 perce

Csányi Sándort újraválasztották: 500 milliót bukhat, aki nem játszat öt magyar játékost, nem változik az NB I létszáma

Labdarúgó NB I
1 órája

Marco Rossi 2030-ig marad a magyar válogatott élén

Magyar válogatott
1 órája
Ezek is érdekelhetik