Bajnokok Ligája: Nyugodtnak kell maradnunk – Manuel Neuer

Vágólapra másolva!
2021.04.12. 13:23
null
Manuel Neuer szerint a Bayernnek meglesznek a helyzetei a visszavágón is (Fotó: AFP)
Manuel Neuer szerint a Bayern München képes lesz talpra állni és fordítani a PSG elleni Bajnokok Ligája negyeddöntőben. A német együttes az első találkozót – hazai pályán – 3–2-re vesztette el.

 

A bajorok kapusa a bundesliga.com-nak adott interjúban elmondta, a talpra álláshoz fontos, hogy nyugodtak maradjanak és a szívükben égjen a tűz. Hozzátette, nyomás alá kell helyezniük a párizsiakat, támadófutballt kell játszaniuk, hiszen a párizsiak védelme könnyen zavarba hozható. „Ha sikerül annyi helyzetet kidolgozniuk, mint amennyit Münchenben, sikerülhet a továbbjutás.”

Az első találkozón 3–2-es vereséget szenvedő Bayern München vezetőedzője, Hans-Dieter Flick reménykedik benne, hogy a visszavágón is legalább annyi helyzetet tudnak teremteni, mint amennyit hazai környezetben sikerült. „Még van egy mérkőzés a párharcból, és mindent meg fogunk tenni azért, hogy elérjük a célunkat és ott legyünk az elődöntőben. Reméljük, hogy most sikerül majd jobban kihasználni helyzeteinket.”

A bajnokság hivatalos oldalán megjelent interjúban Thomas Müller is megszólalt, aki az első összecsapáson a bajorok második találatát szerezte. A 31 esztendős támadó elmondta, nehéz helyzetbe hozták magukat, de még így is reális esély van arra, hogy kiharcolják a továbbjutást és ott legyenek idén is a legjobb négy között a Bajnokok Ligájában.

BAJNOKOK LIGÁJA, NEGYEDDÖNTŐ
VISSZAVÁGÓ
21.00:
Chelsea (angol)–FC Porto (portugál), Sevilla (Tv: Spíler2) – élőben az NSO-n!
21.00: Paris Saint-Germain (francia)–Bayern München (német) (Tv: M4 Sport) – élőben az NSO-n!

Legfrissebb hírek

Szalai Attila és Matheus Saldanha klubot váltott, az Arsenal a Chelsea-től igazol – pénteki transzferhíradó

Minden más foci
Tegnap, 9:06

Őrségváltás – Deák Zsigmond publicisztikája

Minden más foci
2025.07.10. 23:30

39 évesen tért vissza az olasz élvonalba Edin Dzeko – hivatalos

Olasz labdarúgás
2025.07.10. 15:02

A magyar válogatott egy helyet visszaesett a FIFA-világranglistán

Minden más foci
2025.07.10. 11:05

Japán videójáték sztárja lett a magyar ikon

Minden más foci
2025.07.10. 09:16

Luis Enrique: A PSG és a Real Madrid helyzetét nem lehet összehasonlítani

Klub-vb
2025.07.10. 08:12

Osztálykülönbség: a PSG négy gólt vágva ütötte ki a Real Madridot a klub-vb elődöntőjében!

Klub-vb
2025.07.09. 23:03

Döntöttek a Lyonról, marad az élvonalban a klub

Francia labdarúgás
2025.07.09. 17:14
Ezek is érdekelhetik