Várkonyi Bence: Úgy néz ki, valamit jól csinálunk

J. Á.J. Á.
Vágólapra másolva!
2025.07.12. 10:54
null
Várkonyi Bence szerint a felkészülési mérkőzéseken aratott győzelmek jót tesznek a játékosok önbizalmának (Fotó: Szabó Miklós)
Mindhárom felkészülési mérkőzését megnyerte eddig a jelentősen átalakuló ZTE FC, Várkonyi Bence szerint egyre jobban mennek azok a játékelemek, amelyeket Nuno Campos vezetőedző látni akar a tétmeccseken.

Alakul a ZTE FC: harmadik felkészülési mérkőzését is megnyerte a jelentős változásokon áteső Zalaegerszeg. A kék-fehér együttes a nyáron időrendben legyőzte az NB II-es FC Ajkát (2–1), a szlovén másodosztályú ND Beltincit (2–0), szerdán pedig az ukrán élvonalbeli FK Olekszandriját (1–0) múlta felül.

„Minden mérkőzésen győzni szeretnénk, a felkészülés alatt aratott sikerek jót tesznek az önbizalmunknak – mondta lapunknak Várkonyi Bence, a ZTE FC 23 éves védője. – Nyilván ebben az időszakban nem az eredmény a legfontosabb, nem is lehet messzemenő következtetéseket levonni, de a győzelmekből magabiztosságot meríthetünk. Habár nem kívánjuk magunknak, tény, a felkészülés alatt egy-egy pofon még jól is jöhet, hiszen ezekből csak tanulhatunk és kijavíthatjuk a hibákat. Persze most is van még bőven csiszolnivaló a játékunkon, a cél, hogy a tétmeccsekre a lehető legjobbak legyünk. Eddig minden klappol, úgy néz ki, valamit jól csinálunk. A szerdai felkészülési mérkőzésünk? Igyekeztünk a lehető legtöbb elemet gyakorolni meccs­szituációban, s annyit elárulhatok, egyre jobban mennek a dolgok. Az összecsapás elején az ukrán csapat irányított, de lassan átvettük a kezdeményezést, helyzeteket dolgoztunk ki, ám sajnos megint sokat kihagytunk. Ami a győztes gólt illeti, a hajrában egy letámadás után labdát szereztünk, majd Dénes Vilmos a tizenhatos csücskétől gyönyörűen tekert a hosszú sarokba.”

A zalaiak védelmében is nagy volt a jövés-menés, távozott Sztefanosz Evangelu, Olekszandr Szafronov és Medgyes Sinan, érkezett a Costa Rica-i Joseth Peraza, Nagy Zsombor, valamint kölcsönből visszatért Papp Csongor. Várkonyi Bence viszont maradt, s vélhetően alapembere lesz a Zalaegerszeg hátsó alakzatának.

„Nyilván mindenki látja, hogy történtek változások a védelemben is, vezetőedzőnk eldönti, hogy miképp rakja össze a hátsó alakzatot – folytatta a fiatal védő. – Az biztos, hogy kezd összeállni a csapat, azonban elképzelhető, hogy lesz még változás, majd kiderül, hogy a tétmeccseken milyen összeállításban lépünk pályára. A Costa Rica-i Joseth Peraza? Fiatal, remek felépítésű, magas és erős hátvéd, angolul kommunikálunk vele, egyre jobban beilleszkedik.”

Szombaton a Murával játszik felkészülési mérkőzést a Zalaegerszeg, majd július 19-én a Zete Fieszta keretein belül a Premier League-ből kieső Leicester Cityt fogadja a ZTE Arénában.

„Nyilván várom már az angolok elleni mérkőzést, de nem arra koncentrálok, addig van még néhány edzésünk és ott van a Mura elleni tesztmeccsünk. Természetesen pluszmotivációval lépünk majd pályára saját szurkolóink előtt a Leicester City ellen, kemény, fizikailag megterhelő összecsapásra számítok, s ne feledjük, az előző idényt a Premier League-ben töltötte a csapat. Sőt, nem is olyan régen még bajnoki címet nyert, bár tény, azóta teljesen kicserélődött a kerete. A Zete Fiesztán mindig nagyszerű a hangulat, ráadásul először láthatják a megújuló ZTE-t a szurkolóink, akik már biztosan kíváncsiak ránk.”

A ZTE-hez kapcsolódó hír, hogy a klub szerződtette a Nafta Lendavától Zan Mauriciót, a 20 éves szlovén kapus 3+1 évre írt alá. 

NYÁRI FELKÉSZÜLÉS A ZTE FC-NÉL
Felkészülési meccsek:
Július 2. (szerda): Zalaegerszeg–Ajka (NB II) 2–1 (Nyíri, Szendrei)
Július 5. (szombat): Zalaegerszeg–NK Beltinci (szlovén) 2–0 (Krajcsovics, Skribek)
Július 9. (szerda): Zalaegerszeg–Olekszandrija (ukrán) 1–0 (Dénes V.)
Július 12. (szombat): Zalaegerszeg–Nafta Lendva (szlovén)
Július 12. (szombat): Zalaegerszeg–Mura (szlovén)
Július 19. (szombat): Zalaegerszeg–Leicester City (angol)

NYÁRI JÁTÉKOSMOZGÁS A ZALAEGERSZEGI TE FC-NÉL
Érkezők: Fabricio Amato (argentin, Estudiantes de La Plata – Argentína, legutóbb kölcsönben: Independiente Rivadavia – Argentína), Bakti Balázs (Puskás Akadémia FC, kölcsön után végleg), Zan Mauricio Lalovic (szlovén, NK Nafta – Szlovénia), Nagy Zsombor (MTK Budapest, szabadon igazolhatóként)
Kölcsönbe érkezők: Krajcsovics Ábel (Bp. Honvéd, ismét kölcsön), Joseth Peraza (Costa Rica-i, AD San Carlos – Costa Rica), Skribek Alen (Paksi FC)
Kölcsönből visszatértek: Huszti András (Videoton FCF), Klausz Milán (NK Nafta – Szlovénia), Papp Csongor (Szentlőrinc), Senkó Zsombor (NK Nafta – Szlovénia)
Az utánpótlásból felkerültek/profi szerződést kötöttek: Wolf Gergő
Kiszemeltek: 
Távozók: Marko Cubrilo (bosnyák, Radnik Bijelina – Bosznia-Hercegovina), Anderson Esiti (nigériai, Diósgyőri VTK, szabadon igazolhatóként), Sztefanosz Evangelu (görög, Nyíregyháza Spartacus, szabadon igazolhatóként), Jack Ipalibo (nigériai, Torreense – Portugália, szabadon igazolhatóként), Medgyes Sinan (magyar-szlovák, Kisvárda, szabadon igazolhatóként), Bojan Szankovics (szerb-horvát, Nyíregyháza Spartacus, szabadon igazolhatóként), Olekszandr Szafronov (ukrán, szabadon igazolható), Szalay Szabolcs (FK Csíkszereda – Románia, legutóbb kölcsönben NK Nafta – Szlovénia), Sajbán Máté (Diósgyőri VTK, szabadon igazolhatóként)
Kölcsönbe távozók: Németh Ervin (NK Nafta – Szlovénia)
Kölcsönből visszatért klubjához: Almási László (szlovákiai, Baník Ostrava – Csehország) 
Távozhatnak/érdeklődnek irántuk: Szendrei Norbert (Nyíregyháza Spartacus)

 

Legfrissebb hírek

Az MTK-tól távozott védő a Vasashoz igazolt – hivatalos

Labdarúgó NB II
1 órája

Markek Tamás: Mindig felfelé húztuk egymást Pécsi Árminnal

Labdarúgó NB I
1 órája

Bognár István: Ilyenkor a legjobb nemzetközi meccset játszani

Labdarúgó NB I
3 órája

Saldanha távozik az FTC-től, az Arab Emírségekben folytatja – hivatalos

Labdarúgó NB I
16 órája

Felkészülés: döntetlent játszott osztrák ellenfelével a DVTK

Labdarúgó NB I
18 órája

Közleményt adott ki a Kolozsvár ellen megsérült játékosai állapotáról a Paks

Labdarúgó NB I
22 órája

Batik Bence: Több mint három évet hagytam ki a sérüléseim miatt

Labdarúgó NB I
Tegnap, 10:12

Kazincbarcikára igazolt az örmény labdarúgó-válogatott csapatkapitánya – hivatalos

Labdarúgó NB I
2025.07.10. 19:53
Ezek is érdekelhetik