BL-selejtező: a Kalmar edzője 50 százalék esélyt lát a továbbjutásra

User UserUser User
2009.07.15. 07:16
Címkék
Nanne Bergstrand, a Kalmar vezetőedzője szerint csapatának és a DVSC-nek is 50-50 százalék esélye van arra, hogy a Bajnokok Ligája-selejtező következő fordulójába lépjen. Erről a dvsc.hu adott tájékoztatást.
„Mindkét együttesnek ötven-ötven százalék az esélye, hogy a harmadik selejtezőkörbe kerüljön. Sikerült kellően megismernem a debreceniek futballját, edzőmeccsen is láttam őket, tehát tisztában vagyok a képességeikkel, mint ahogy a saját csapatoméval is. Van összehasonlítási alapon, így meg tudom ítélni az esélyeket. Mindenesetre győzni szeretnénk holnap, igaz, idegenben a döntetlen sem rossz eredmény, persze a rúgott gól nagyon fontos tényező” – mondta Bergstrand.A szakember a magyar alakulatból Rudolf Gergelyt emelte ki, akit akár saját csapatában is el tudna képzelni.„Több játékost is magammal vinnék, de Rudolf Gergely mindenképpen köztük lenne, mert nagyon jó futballistának tartom. A Debrecen egyik erőssége. Hallottam róla, hogy sérüléssel bajlódik, de szerintem szerdán játszik ellenünk” – tette hozzá Bergstrand.A két fél szerda este 8 órakor Debrecenben küzd meg egymással a BL második selejtezőkörének első mérkőzésén.
Legfrissebb hírek

Elkezdte: Szoboszlai góllal és gólpasszal vezette győzelemre a Liverpoolt a tengerentúlon

Légiósok
10 perce

Littler történelmi rekordokat állít fel a darts World Matchplayen

Egyéb egyéni
7 órája

Kristoffer Zachariassen: Vissza akarjuk szerezni a bajnoki címet!; Idén is meglepetés a hungaroringi időmérőn: Norrisé a rajtelsőség

E-újság
8 órája

Aranyláz a Mecsekalján – Pucz Péter publicisztikája

Labdarúgó NB I
8 órája

Fő a jókedv! – Malonyai Péter jegyzete

Minden más foci
8 órája

Vasárnapi sportműsor: Paks–FTC, DVSC–PAFC, Vasas–ETO FC, vízilabda-vk-döntő a görögök ellen

Minden más foci
8 órája

Jacobacci: Együtt tudunk élni ezzel az eredménnyel, a játékkal pedig kifejezetten elégedettek lehetünk

Labdarúgó NB I
8 órája

A PSG után a Real Madrid is megegyezett Yan Diomandéval, már csak a Leipziggel kell dűlőre jutni – sajtóhír

Spanyol labdarúgás
9 órája