BL-selejtező: Rasmus Elm mindenképpen játszik a Loki ellen

2009.07.14. 00:42
Címkék
Nanne Bergstrand, a Kalmar vezetőedzője az Aftonbladet svéd újságnak arról beszélt, hogy a DVSC-TEVA ellen mindenképpen játszik a csapat egyik legjobbja, Rasmus Elm. Ezt a DVSC-TEVA hivatalos honlapja közölte.
Korábban olyan információ látott napvilágot, hogy a válogatott középpályás iránt a Bajnokok Ligájában induló együttesek érdeklődnek, és ha komolyra fordultak volna a tárgyalások, akkor Elm nem játszhatott volna a Kalmar színeiben BL-meccset. Ugyanis ha pályára lép a Loki elleni selejtezőn, akkor ebben a szezonban más csapatban már nem szerepelhet e sorozatban, mert az UEFA-szabályzat ezt nem engedi. Bergstrand mindenesetre reméli, hogy az ajánlatok ellenére játékosa nyárig a Kalmarban marad. Elm formáját mutatja egyébként, hogy a Djurgarden elleni 6–1-es győzelem után – amelyen két gólt szerzett – a legmagasabb, vagyis ötös osztályzatot kapta az Aftonbladettől. Hír még a csapat háza tájáról, hogy a klub visszahívta Ricardo Santost, aki kölcsönben volt a másodosztályú Jönköpingnél.A DVSC-TEVA–Kalmar BL-selejtező szerdán 20 órakor kezdődik, a Nemzeti Sport Online a meccsről élő, szöveges tudósítással jelentkezik.
Legfrissebb hírek

Littler történelmi rekordokat állít fel a darts World Matchplayen

Egyéb egyéni
5 órája

Kristoffer Zachariassen: Vissza akarjuk szerezni a bajnoki címet!; Idén is meglepetés a hungaroringi időmérőn: Norrisé a rajtelsőség

E-újság
6 órája

Aranyláz a Mecsekalján – Pucz Péter publicisztikája

Labdarúgó NB I
6 órája

Fő a jókedv! – Malonyai Péter jegyzete

Minden más foci
6 órája

Vasárnapi sportműsor: Paks–FTC, DVSC–PAFC, Vasas–ETO FC, vízilabda-vk-döntő a görögök ellen

Minden más foci
6 órája

Jacobacci: Együtt tudunk élni ezzel az eredménnyel, a játékkal pedig kifejezetten elégedettek lehetünk

Labdarúgó NB I
6 órája

A PSG után a Real Madrid is megegyezett Yan Diomandéval, már csak a Leipziggel kell dűlőre jutni – sajtóhír

Spanyol labdarúgás
7 órája

Pontmentéssel tért vissza a Honvéd – Baki a 88. percben egyenlített

Labdarúgó NB I
8 órája