Tömegsport: vasárnap Keszthelyen zárul a 4RUN félmaratoni-sorozat

2011.06.03. 10:08
Címkék
Június 5-én negyedik alkalommal rendezik meg a Keszthelyi Kilométerek utcai futóversenyt, amelynek kiírásában maratoni, félmaratoni egyéni és váltó számok szerepelnek. Az előzetes nevezési lista alapján mintegy hétszázan regisztráltak; a futók mellett – az előző évekhez hasonlóan – kerekesszékes és hand bike-os versenyzőkre is számítanak a szervezők. Az eseményre az Önkéntesség Európai Évének jegyében kerül sor.

A rajt Keszthely főterén, vasárnap reggel tíz órakor lesz (ingyenes nevezés mellett a kerekes-székeseknek 9.50-kor). Mint Bedő Beáta, a 4RUN félmaratoni-sorozat záró állomásának főszervezője elmondta: jelentős forgalomkorlátozásokra lehet számítani a viadal ideje alatt délelőtt fél tíz és délután fél négy között.

„Félpályás és teljes útlezárások várhatók Keszthely belvárosában és a Balaton-parton. A Keszthely és Vonyarcvashegy közti vasúti forgalom ez idő alatt szünetel, az utasokat vonatpótló autóbuszok szállítják.”

A 4RUN félmaratoni-sorozat a márciusi, debreceni Rotary Félmaraton és a májusi, szekszárdi Borvidék-félmaratoni utáni állomásként, Keszthelyen záródik; a Balaton-parti városban a szervezők összetett győzteseket is hirdetnek. A tabellát két futam után Juhász Péter és Csatári Mónika Melitta vezeti.

Legfrissebb hírek

Videó: Marokkónak „minden” összejött a második félidőben, Franciaország ezúttal csak 11-esből talált be – a 24. játéknap góljai egy helyen

Foci vb 2026
14 perce

Mbappé a mostani tornán a gólpasszok miatt megelőzte Messit, az örökranglistán egy gólra zárkózott

Foci vb 2026
25 perce

A paraguayi kapus lett a meccs embere

Foci vb 2026
39 perce

Még Philadelphiában is Szoboszlai-mezes szurkolóba botlani

Foci vb 2026
1 órája

Kylian Mbappé: Ha be kell piszkítanunk a kezünket, akkor megtesszük

Foci vb 2026
2 órája

Megint Mbappéról szólt a franciák meccse – mutatjuk a legérdekesebb statisztikákat

Francia labdarúgás
2 órája

Statisztikák: Mbappé újabb kategóriában lett egyeduralkodó

Foci vb 2026
2 órája

Itt a vége! Franciaország nyögvenyelősen jut tovább, s Marokkóval csatázik az elődöntőért

Foci vb 2026
3 órája
Ezek is érdekelhetik