Tömegsport: részvételi csúcs és olimpiai bajnokaink a maraton-váltón

MTI MTIMTI MTI
2011.05.15. 19:51
Címkék
Minden eddiginél többen, 5500 vettek részt vasárnap a 18. K and H olimpiai maraton és félmaraton váltóversenyen, mely a magyar európai uniós elnökség hivatalos kiemelt eseménye volt.

A szervező Budapest Sportiroda tájékoztatása szerint 1150 csapat és 440 egyéni induló rajtolt el a budapesti Kossuth térről. A viadalon három váltószámot bonyolítottak le: a maratont hat-, a félmaratont háromfős staféták teljesítették, s 3x2011 méteres futást is rendeztek. Egyéniben a félmaratoni táv volt teljesíthető.

A kiemelt elnökségi eseménynek köszönhetően a Külügyminisztérium váltói német, francia, spanyol, szlovén, román és holland csapatokkal küzdöttek meg.

A klasszikus, 42.195 km-es távot lefutotta a három olimpiai bajnok, Storcz Botond (kajak), Kovács István (ökölvívás) és Vajda Attila (kenu) váltója is, kiegészülve Császár Gábor válogatott kézilabdázóval, Kassai Viktor labdarúgó játékvezetővel, illetve Harsányi Levente tévés személyiséggel. Szintén ott volt az eseményen az ugyancsak ötkarikás aranyérmes Kammerer Zoltán (kajak) és Novák Ferenc (kenu) is.

Legfrissebb hírek

Mbappé és senki más

Foci vb 2026
36 perce

Kétfős verseny, vagy beleszól még más is? Mutatjuk a vb-góllövőlistát!

Foci vb 2026
1 órája

Videó: Marokkónak „minden” összejött a második félidőben, Franciaország ezúttal csak 11-esből talált be – a 24. játéknap góljai egy helyen

Foci vb 2026
1 órája

A paraguayi kapus lett a meccs embere

Foci vb 2026
2 órája

Még Philadelphiában is Szoboszlai-mezes szurkolóba botlani

Foci vb 2026
2 órája

Kylian Mbappé: Ha be kell piszkítanunk a kezünket, akkor megtesszük

Foci vb 2026
4 órája

Megint Mbappéról szólt a franciák meccse – mutatjuk a legérdekesebb statisztikákat

Francia labdarúgás
4 órája

Statisztikák: Mbappé újabb kategóriában lett egyeduralkodó

Foci vb 2026
4 órája
Ezek is érdekelhetik