Atlétika: Oscar Pistorius várhatóan teljesen felépül

MTI MTIMTI MTI
2009.02.23. 19:31
Címkék
Menedzsere szerint műtéte jól sikerült, és várhatóan teljesen felépül szombati hajóbalesete után Oscar Pistorius, az amputált lábú dél-afrikai atléta.
Peet van Zyl hétfőn elmondta, hogy vasárnap délután órákon keresztül operálták a sportoló arcát, aki az álla és az orra környékén szenvedett súlyos töréseket szombat éjszaka Johannesburgnál a Vaal folyón. „Az orvosok elégedettek a műtéttel, és azt várják, hogy Oscar százszázalékosan felépül” – mondta a menedzser. A lábprotézisekkel futó sportember, akinek születési rendellenességek miatt 17 hónapos korában mindkét lábszárát amputálták, három aranyat nyert a tavalyi paralimpián, és sokáig harcban volt azért, hogy az épek ötkarikás eseményén is részt vehessen Pekingben. Végül azonban nem tudta teljesíteni a kiküldetési szintet.
Legfrissebb hírek

Büntetőt hibázott, majd egy távoli lövéssel megszerezte a vezetést a Kisvárda az FTC ellen

Labdarúgó NB I
5 perce

Szumó-vb: két magyar ezüst és egy bronz a felnőttek között, világbajnoki cím utánpótlásban

Egyéb egyéni
11 perce

Hosszabbításban győzte le az FTC a Klagenfurtot az osztrák hokiligában

Jégkorong
25 perce

Női kézi BL: a norvég Sola nyolc góllal nyert Bukarestben

Kézilabda
29 perce

Redzic megszerezte az első bajnoki gólját az idényben

Légiósok
45 perce

A Lecce ellen folytatódott az Udinese borzasztó sorozata, a Fiorentina is kikapott

Olasz labdarúgás
59 perce

Női röplabda: a Veszprém otthonában győzött a Vasas

Röplabda
1 órája

Kontinentális Kupa: nem jutott tovább a Budapest Jégkorong Akadémia

Jégkorong
1 órája