Atlétika: az athéni bajnok Cumeleka B-próbája is pozitív lett

2009.02.04. 11:08
Címkék
A második, úgynevezett B-próbája is pozitív lett Athanaszia Cumelekának, a 2004-es athéni olimpia női gyaloglóbajnokának, aki a botránya miatt két hete jelentette be a visszavonulását.
A 20 km-en ötkarikás aranyérmes atléta szervezetében eritropoetin (EPO) nyomaira bukkantak 2008. augusztus 6-án, alig két nappal a pekingi játékok megnyitása előtt, ezzel együtt mégis indulhatott az olimpián, ahol végül kilencedikként végzett.A 27 éves Cumeleka közleményt adott ki, amelyben tagadta ugyan, hogy tiltott szerhez folyamodott volna, egyidejűleg azonban tudatta, hogy végleg felhagy a versenyzéssel.Cumeleka előtt másik két görög atléta is fennakadt a doppingellenőrzésen: a női 400 m gátas Fani Halkia, aki szintén olimpiai bajnok lett Athénban, két évre szóló eltiltást kapott szteroidhasználat miatt, s ugyancsak metiltrienolonnal bukott meg a férfisprinter Tasszosz Guszisz, aki szintúgy két évig nem versenyezhet.
Legfrissebb hírek

Piros Zsombor kikapott a maiai döntőben, egyelőre nem jutott a legjobb százba

Tenisz
12 perce

Tóth Alex nélkül nyert a Bournemouth, csak ikszelt idegenben a Manchester United

Angol labdarúgás
21 perce

Vuhani tenisztorna: Chwalinska a döntőben állította meg a brit meglepetésembert

Tenisz
23 perce

Franciaország: szigorú biztonsági intézkedések mellett kiütéses OM-siker

Francia labdarúgás
25 perce

NB III: kilencgólos thriller Dabason

Labdarúgó NB II
36 perce

Eltévedt, majd az utolsó helyről az ezüstéremig küzdötte fel magát

Csupasport
44 perce

NB II: Soroksár SC–Videoton FC Fehérvár

Labdarúgó NB II
47 perce

NS-infó: ez állhat az Erős Gábor távozásáról szóló pletykák hátterében

Labdarúgó NB I
1 órája