MU: ezért volt Ten Hag furcsa – Antonynak kisebb autóbalesete volt

B. D. K.B. D. K.
Vágólapra másolva!
2023.01.10. 13:07
null
Rashford passzából becsúszva szerzett vezetést Antony (Fotó: Getty Images)
A Manchester United nyáron szerződtetett brazil szélsője, Antony a Nottingham Forest és a Wolverhampton Wanderers elleni győztes angol bajnokin is kezdett, s ugyan a teljesítménye hagyott némi kívánni valót maga után, meglepetésnek számított, hogy kimaradt az AFC Bournemouth elleni PL-mérkőzés meccskeretéből. Kiderült, hogy távolmaradásának oka egy autóbaleset volt.

 

Amikor Erik ten Hagot a mérkőzés előtt arról kérdezték, hogy Antony miért nincs a keretben, a holland menedzser csak annyit mondott, hogy sérült, bővebben pedig nem akart róla beszélni. Ez elsősorban azért volt érdekes megnyilvánulás a részéről, mert korábban Rashford esetében, aki a Wolves elleni bajnokin a kispadon kezdett, elárulta, hogy fegyelmezési okok miatt nem nevezte őt a kezdőbe. Ezúttal viszont szűkszavú volt.

Antony aztán az Everton elleni FA-kupa-mérkőzésen kezdett, sőt, a 4. percben az ő góljával került előnybe az MU, mely 3–1-re nyert, és továbbjutott a legjobb 32-be. A lefújás után elárulta, hogy az elmúlt napokban sokk érte őt, de nem részletezné a történteket. Úgy fogalmazott, hogy nagyon nehéz volt túltennie rajta magát, és nagyon hálás Istennek, hogy már maga mögött tudhatja.


„Hálás vagyok a klubnak, a játékosoknak, a menedzsernek és mindenkinek, aki a támogatásáról biztosított.” Hozzátette, hogy a gólját a családtagjainak ajánlja, akik szintén támogatták őt és a szeretetükről biztosították.

A Givemesport a Mirrorra hivatkozva azt írja, hogy Antonynak szilveszter este – a Wolves-meccs utáni órákban – otthona közelében autóbalesete volt az autópályán. A játékos nem sérült meg, de nagyon megrázták az események, és ezért hagyta ki az AFC Bournemouth elleni bajnokit. A rendőrök a kiérkezésük után megszondáztatták őt, de átment a teszten, így visszakaphatta a BMW-jét. A The Sun a forrására hivatkozva azt állítja, hogy nedves volt idő és sötét, amikor a baleset történt, és hogy Antonyt nagyon megrázta, ugyanakkor nem sérült meg, ahogyan senki más sem.

ANGOL LIGAKUPA
NEGYEDDÖNTŐ
21.00:
Manchester United–Charlton Athletic (III.) (Tv: Arena4)
21.00: Leicester City–Newcastle United (Tv: Match4)

Legfrissebb hírek

Labdarúgás: szombaton kezdődik az U10-es Bardolino Champions Cup

Utánpótlássport
4 órája

A Manchester United hazai pályán négy gólt szerzett és könnyedén jutott be az El-döntőbe

Európa-liga
14 órája

Az El-győzelem sem mentheti meg Postecoglout – Pallister

Európa-liga
22 órája

Studer Ágnes is csatlakozott a rendőrség balesetmegelőzési kampányához – videó

Kosárlabda
Tegnap, 12:02

Moldovában futballoztak kollégáink

Minden más foci
2025.05.06. 21:42

Szoboszlai Dominik is érzékeny búcsút vett Trent Alexander-Arnoldtól

Angol labdarúgás
2025.05.06. 14:42

Labdarúgás: csaknem 1400 fiatalperc az NB I 30. fordulójában

Utánpótlássport
2025.05.06. 10:55

A BL-re pályázó Nottingham 102 perc játék után egy ponttal távozott Londonból

Angol labdarúgás
2025.05.05. 23:00
Ezek is érdekelhetik