Kína: az Arsenal visszacsábítaná a PL-be Drogbát - sajtóhír

2012.09.12. 14:33
Címkék
Angol lapértesülések szerint az Arsenal labdarúgócsapata szívesen foglalkoztatná és visszavinné a Premier League-be, valamint az európai futball vérkeringésébe Didier Drogbát.

A BL-címvédő Chesea-t az átigazolási szezonban busás kínai ajánlat miatt elhagyó, 34 éves elefántcsontparti támadó két és fél éves megállapodást kötött új klubjával, amely heti 200 ezer fontos fizetést garantál neki.

A Nicolas Anelka személyében másik klasszist is felvonultató Sanghaj Senhua azonban gyengébben teljesít az elvártnál, ráadásul – amint arról korábban beszámoltunk – a tulajdonosok között is elmérgesedett az üzletrészek miatti vita. Mindez az angol sajtó szerint odáig fajulhat, hogy csökkenteni kell a költségvetésen, márpedig így Drogba és Anelka fizetését sem tudják garantálni a jövőben.

Az Arsenalnál mindenesetre tárt karokkal várják a PL-ben nyolc szezont lehúzó Drogbát, aki pótolhatja, de legalábbis némiképpen enyhítheti a Manchester Unitedhez távozó holland Robin van Persie által hagyott űrt.

Legfrissebb hírek

Döntetlenről indult az utolsó negyedóra – bronzmeccs a női kézi Eurokupában

Kézilabda
5 perce

Veterán kapus tér vissza a Juventushoz – sajtóhír

Olasz labdarúgás
14 perce

Megvan a 3. vb-érem: ezüstérmes a magyar junior/U23-as mixváltó

Egyéb egyéni
17 perce

A FIDE fenntartotta az Orosz Sakkszövetség felfüggesztését

Egyéb egyéni
41 perce

Káprály Mihály San Marinóban vezet mérkőzést

Minden más foci
42 perce

Jó hangulat, de kemény munka – fotókon a válogatott utolsó edzése Telkiből a belfasti meccs előtt

Magyar válogatott
46 perce

Dudin legyőzte a világbajnokot, 2:2 Indiával a sakkolimpián

Egyéb egyéni
1 órája

Borsány-Gyenes András a Magyar Sportújságírók Szövetségének új elnöke

Egyéb egyéni
1 órája