Játékossors: Jermaine Pennant „bejelentkezett” az ír válogatottba

2011.03.08. 15:16
Címkék
A Stoke City korábbi angol U21-es válogatott labdarúgója, Jermaine Pennant kijelentette, szívesen szerepelne az ír nemzeti tizenegyben, mivel az egyik nagyapja ír volt.

„Huszonnyolc éves vagyok, és nem leszek már fiatalabb. Szeretném a nemzetközi színtéren is megméretni magam, akár Angliával, akár Írországgal – nyilatkozta a középpályás. – Szerettem volna angol válogatott lenni, de erre csak nem került sor. Ma már nem hiszem, hogy ez megtörténik, nem a képességeim miatt, inkább a börtönbüntetésem áll ennek a hátterében.”

Pennant huszonnégyszer volt tagja az angol U21-es együttesnek, de a felnőtt bemutatkozásnak nem került a közelébe. „Ha lehetőségem lesz Írország nemzeti mezét magamra ölteni, akkor két kézzel igyekszem megragadni a lehetőséget” – szögezte le a játékos.

Pennant huszonnégyszer volt tagja az angol U21-es együttesnek, de a felnőtt bemutatkozásnak nem került a közelébe. „Ha lehetőségem lesz Írország nemzeti mezét magamra ölteni, akkor két kézzel igyekszem megragadni a lehetőséget” – szögezte le a játékos.

 

Legfrissebb hírek

WNBA: hazai vereséggel kezdte a rájátszást Juhász Dorka csapata

Kosárlabda
3 perce

Valami Amerika – elképesztő verseny végén Brandon McNulty lett az új világbajnok

Kerékpár
20 perce

Laver-kupa: az európai válogatott nyert Londonban

Tenisz
42 perce

Sima idegenbeli sikerrel nyitottak Dubei Debóráék a női kosárlabda NB I-ben

Kosárlabda
1 órája

Tizenegyesek döntöttek Lódzban, Spanyolország az U20-as női világbajnok!

Minden más foci
1 órája

Erste Liga: csak az újonc nem nyert az erdélyiek közül

Jégkorong
1 órája

Kosárlabda: Golomán György új csapatával megnyerte a lengyel Szuperkupát

Kosárlabda
1 órája

Triatlon: Dévay Márk a legjobb magyarként 23. lett a vb-nagydöntőben

Egyéb egyéni
1 órája