Az ír Joe Kinnear lesz ideiglenesen a Newcastle menedzsere

2008.09.26. 14:46
Címkék
A Newcastle hivatalos honlapján jelentette be, hogy Joe Kinnear ül a csapat megüresedett kispadjára. A klub átmeneti megoldásként jelölte menedzserének az ír szakembert, aki október végéig irányítja az együttest.
Októberig Kinnear a Newcastle menedzsere
Fotó: Action Images (archív)
Októberig Kinnear a Newcastle menedzsere
Októberig Kinnear a Newcastle menedzsere
Fotó: Action Images (archív)
Októberig Kinnear a Newcastle menedzsere

Megvan a Newcastle új menedzsere. Tegyük hozzá, a „szarkák” vezetősége egyelőre csak átmeneti megoldásról gondoskodott, amikor kijelölte a csapat élére Joe Kinneart. Az ír szakember és korábbi kiváló futballista október végéig irányítja a csapatot – adta hírül a klub hivatalos honlapja.

„Nagyon izgatott vagyok az előttem álló newcastle-i kaland miatt – mondta Kinnear a csapat hivatalos honlapjának. – Az utóbbi időben elért eredmények nem túl fényesek, de úgy gondolom, hogy nagyon jó játékosok alkotják a Newcastle-t, akik képesek visszakapaszkodni a bajnoki táblázaton.”

„A Newcastle nagyszerű klub. Emlékszem azokból az időkből, amikor még a Wimbledon menedzsere voltam, hogy milyen fantasztikus szurkolói vannak a „szarkáknak, és milyen hangulatot tudnak varázsolni a St. James’ Parkba. Ez nagy kihívás nekem, de állok elébe” – tette hozzá a szakember.

Kinnear 1965 és 1975 között a Tottenham Hotspur védője volt, ahol 196 alkalommal lépett pályára, és Fa-kupát, UEFA-kupát, valamint két angol Ligakupát nyert. Pályafutását a Brightonban fejezte be, amelynél csak egy idényt töltött. Menedzseri karrierje alatt 1992-99-ig a Wimbledont irányította, majd 2001 és 2003 között a Luton trénere volt, ahonnan a Notthingam Foresthez került.
Legfrissebb hírek

Nem ússza meg a Fenerbahce? Az UEFA fegyelmi eljárást indított a lyoni balhé miatt

Bajnokok Ligája
1 perce

NFL: ötletes Patriots-trükköt leplezett le a Philadelphia korábbi stratégája

Amerikai sportok
2 perce

Kerékpár: Tadej Pogacar már az otthonában lábadozik – KÉP

Kerékpár
21 perce

Első felnőttidényére készül a válogatottban már bemutatkozott Fehér Kolos

Jégkorong
29 perce

NBA: példátlan büntetést kapott a Los Angeles Clippers

Amerikai sportok
31 perce

Kovácsréti Márk: Nem pánikolunk a két vereség miatt

Labdarúgó NB I
33 perce

„Zajlanak az egyeztetések a Racing-csoporttal” – Cser-Palkovics András a Vidi értékesítéséről

Labdarúgó NB II
37 perce

Szabalenka kiakadt a kérdésen, visszaszólt az újságírónak

Tenisz
52 perce