Gera Zoltán büntetőt hibázott, nem nyert a West Bromwich
Vágólapra másolva!
2007.11.25. 15:47
Megosztás
Vágólapra másolva!
Címkék
Nem született gól az angol másodosztályú bajnokság vasárnapi rangadóján, a WBA-Wolverhampton meccsen. Sajnos a találkozó legnagyobb gólszerzési lehetőségének elpuskázása éppen Gera Zoltán nevéhez fűződik, aki a 84. percben büntetőt hibázott.
Gera Zoltán ezúttal negatív hős volt
Gera Zoltán ezúttal negatív hős volt
Gera Zoltán ezúttal negatív hős volt
Gera Zoltán ezúttal negatív hős volt
Az angol másodosztályú labdarúgó-bajnokság egyetlen mai mérkőzésén a harmadik helyen álló West Bromwich Albion a hatodik Wolverhamptont fogadta.
A birminghamiek edzője, Tony Mowbray tartotta a szavát, és tényleg minden lehetőséget megadott a találkozón Gerának, aki a kezdőcsapatban kapott helyet, végig a pályán is maradt, ám a bizalommal nem tudott élni.
A magyar középpályás a BBC tudósítása szerint a többnyire észrevétlen maradt, s amikor reflektorfénybe került, abban sem volt különösebb köszönet, miután a 84. percben büntetőt hibázott.
Gól nélküli állásnál Neill Collins rántotta le a büntetőterületen belül Craig Beattie-t. A 11-est a magyar középpályás végezhette el – amennyiben betalál, az nyilván megdobta volna az utóbbi időben igencsak megtépázott önbizalmát. Az 50-szeres válogatott légiós a bal alsó sarok felé rúgta, de a vendégek hálóőre, Wayne Hennessey szögletre ütötte a labdát.
Mivel a hátralévő hat percben sem született gól, így maradt a gól nélküli döntetlen. Geráék azonban így is a második helyre léptek fel, jobb gólkülönbségükkel megelőzve a Charltont (öt pont a hátrányuk az éllovas Watford mögött), az azonban kérdés, hogy ezek után továbbra is él-e Tony Mowbray edző bizalma a magyar játékossal szemben.
A Wolverhampton ugyancsak jobb gólkülönbségével előzte meg a Birminghamet, s áll jelenleg az ötödik helyen.