Ballack mégis a Chelsea-be tart

2006.03.02. 17:04
Címkék
Az angol Daily Mail már megszellőztette néhány napja, hogy a Bayern München középpályása, a német Michael Ballack a nyáron a Chelsea-hez szerződik, eddig azonban minden érintett hevesen tagadott és/vagy ködösített az ügyben. Most azonban kiváló labdarúgó ügynöke megerősítette a pletykákat.
Michael Becker a BBC-nek nyilatkozva árulta el, hogy jelenleg a londoniak állnak a legközelebb ügyfele szívéhez, annak ellenére, hogy ott jelenleg nem kisebb kaliberű futballista játszik az irányító középpályás posztján, mint a tavalyi Aranylabda-szavazás másodikja, Frank Lampard.

„Még nem írtunk alá semmit, de folyamatosan kapcsolatban állunk a Chelsea-vel. Egyelőre a velük való megállapodás a legvalószínűbb” – árulta el a játékos ügynöke, aki azt is elmondta, ha a Real Madrid összeszedi magát, ők még versenybe szállhatnak a német játékmester kegyeiért.

„Michael korábban nagyon szívesen ment volna a Madridhoz, az utóbbi hónapok változásai – az edzőváltás és az elnök lemondása – azonban bizonytalan légkört teremtettek a csapat körül, így nem tudjuk, ott mire számíthatunk. Teljesen megváltozhatnak a körülmények” – vélekedett Becker.

Ballack ügynöke viszont határozottan cáfolta azokat a szintén a napokban napvilágot látott sajtóértesüléseket, amelyek szerint a 29 esztendős játékos Olaszországba, az Internazionaléhoz teszi át székhelyét.

„Michael semmiképp nem megy az Interbe. Ha már elhagyja Münchent, csakis olyan csapatot választ, amelyikben nagyobb az esélye a Bajnokok Ligája-győzelemre, mint a Bayernnel. Az Inter csak harmadik az olasz bajnokságban, miközben a Bayern magasan vezeti a Bundesligát.”

Közben a németeknek el kell gondolkozniuk Ballack pótlásáról, és edzőjük, Felix Magath már talált is egy alkalmas helyettest a Barcelona kezdőként keveset foglalkoztatott holland középpályása, Mark van Bommel személyében. „Igazi nyerő típus, aki sokat lendíthet egy csapaton” – dicsérte a szakember van Bommelt, a játékos ügynöke azonban nem esett hasra a dicsérettől.

„Semmilyen kapcsolatunk nincs a németekkel, és Mark egyébként is ki akarja tölteni 2008-ig szóló szerződését Barcelonában” – törte le idejekorán Rob Jansen a bajor drukkerek lelkesedését.
Legfrissebb hírek

Öt gól a felkészülési mérkőzésen, a Kecskemét legyőzte az MTK-t

Labdarúgó NB I
8 perce

Sallói Dániel: Szembesültem vele, hogy a világbajnokság teljesen más...

Foci vb 2026
15 perce

Klopp készen áll a kapitányságra, de intenzív tárgyalásokra lesz szükség

Foci vb 2026
17 perce

Laros Duarte 1966 óta az első, aki a magyar NB I-ből pályára lépett egyenes kieséses vb-meccsen

Foci vb 2026
34 perce

F1, Brit Nagydíj, sprintverseny

F1
36 perce

Sallói Dániel: Kanada büszke lehet, de Marokkó ellen jöhet a nagy dobás!

Foci vb 2026
43 perce

Váltómezben egymás ellen Kanada és Marokkó, tiszta kékben a franciák, hagyományos dresszében Paraguay – a mai mezek

Foci vb 2026
58 perce

Népsport: Di Stéfano, a Real Madrid első királya

Népsport
1 órája
Ezek is érdekelhetik