NFL: Brady sokkolta a ligát, merész Colts-húzások – piacösszegző

Vágólapra másolva!
2020.03.26. 14:59
null
Agresszív Colts-húzások – bizakodhatnak a szurkolók (Fotó: AFP)
Véget ért az első nagy átigazolási hullám a tengerentúli profi amerikaifutball-bajnokságban (NFL), négy hét múlva pedig jön a holt szezon legjelentősebb eseménye, a 2020-as játékosbörze – a tervek szerint ezt a koronavírus-járvány ellenére az eredeti időpontban megrendezik, igaz, csak televíziós közvetítésen keresztül, helyszíni résztvevők nélkül, persze ez még változhat addig –, így itt az idő, hogy kicsit összegezzük a mögöttünk hagyott időszakot.

NINCS ÚJABB FIZETÉSI REKORD – EGYELŐRE

Az elmúlt években hozzászokhattunk, hogy folyamatosan dől meg (akár egy év alatt többször is) a fizetések rekordja, ehhez képest idén eddig visszafogták magukat a csapatok, persze ez nem jelenti azt, hogy ne lenne három új tag a top 10-ben.

Kirk Cousins a két évvel ezelőtti, évi 28 milliós teljesen garantált szerződését (84 millió/3 év) javította idén két további év hozzáadásával 33 millióra, de ezt továbbra is teljes egészében megkapja a Minnesotától, ha törik, ha szakad.

A csodacsereként beugró, majd konferenciadöntőig menetelő Ryan Tannehill-lel négyéves hosszabbítást kötött a Titans, amely reméli, hogy a korábbi Miami-irányító ezt az énjét tudja hozni a jövőben. Ezért pedig csaknem 30 milliót ad idényenként.

Dak Prescott-tal egyelőre nem tudott megállapodni a Cowboys, így franchise tag alatt játszhat az idényben (ha lesz persze és nem húzódik el addig az Egyesült Államokban a koronavírus-járvány), de vele még hosszabbíthat a dallasi klub, amivel akár a lista élére mászhat.

Erre viszont bizonyosan sor kerül majd Patrick Mahomes szerződésénél, a Super Bowl-győztes sztár a negyedik profi idényére készül, és bár jövőre opcióval még megtarthatja őt a klubja, minden bizonnyal hamarabb dűlőre akarják vinni a dolgokat, és a hírek szerint évi 40 millió dollárt is kereshet. Persze az első teljes idényében 2018-ban rögvest MVP-címet szerző, tavaly bajnoki címet szerző játékosnál aligha fogja bárki felvonni ezért a szemöldökét.

A ligát (és a poszt fontosságát) jellemzi, hogy az első 15 helyen kizárólag irányító található, a 2016-ban az Év védőjének megválasztott Khalil Mack 23.5 millió dolláros átlaggal a 16., helyen áll, a 2017-ben és 2018-nan is legjobb Aaron Donald pedig 23 millióval a 18. Az elkapók között a kilenc éve alatt sérülésekkel együtt is (18 meccset, vagyis több mint egy teljes alapszakaszt hagyott eddig ki) 12125 yardot hozó Julio Jones 22 millióval az első, összességében pedig a 19.

A TOP 15 NFL-FIZETÉS
JÁTÉKOS CSAPAT MIKOR ÖSSZ GAR. ÉV ÁTL KOR
1. Russell Wilson SEA 2019 140 107 4 35 31
2. Ben Roethlisberger PIT 2019 68 37.5 2 34 38
3. Aaron Rodgers GB 2018 134 98.7 4 33.5 36
Jared Goff LAR 2019 134 57 4 33.5 25
5. Kirk Cousins MIN 2020 66 66 2 33 31
6. Carson Wentz PHI 2019 128 108 4 32 27
7. Dak Prescott DAL 2020 30.1 * 1 30.1 26
8. Matt Ryan ATL 2018 150 100 5 30 34
9. Ryan Tannehill TEN 2020 118 91 4 29.5 31
10. Jimmy Garoppolo SF 2018 137.5 74.1 5 27.5 28
11. Matthew Stafford DET 2017 135 92 5 27 32
12. Drew Brees NO 2020 50 25 2 25 41
Derek Carr LVR 2017 125 70.2 5 25 28
Tom Brady TB 2020 50 50 2 25 42
Philip Rivers IND 2020 25 25 1 25 38
A sportrac.com adatai
*az összegek millió dollárban értendők
**franchise tag – egyéves szerződéssel a csapathoz láncolják az adott év top 5 fizetésének átlagáért, a csapata hosszabbíthat még vele


LEGENDÁK TÁVOZTAK – BRADY TAMPA BAYBEN, RIVERS INDIANAPOLISBAN

A szabadügynökpiacot viszont óriási robbanások rázták meg, a legnagyobb kétségkívül az, hogy a liga történetében egyedüliként hatszoros bajnok Tom Brady 20 év után távozott a New England Patriotstól, két évre a Tampa Bayhez írt alá, az 50 millió dollárja teljesen garantált és a Hazafiak előző idényével ellentétben a Buccaneersnél szenzációs célpontjai lesznek, hiszen a liga két kiemelkedő elkapója, Mike Evans és Chris Godwin, valamint a számára kifejezetten fontos tight end pozícióban két remek játékos, Cameron Brate és O. J. Howard is a rendelkezésére áll. Más kérdés, hogy a támadófal és a védelem finoman szólva sem erős oldala a csapatnak...

Tampa Bay Buccaneers on Twitter

Welcome to Tampa Bay, @TomBrady.




Szintén új csapatot talált a 2004 óta a Chargerst erősítő Philip Rivers, akit nem marasztaltak a Los Angeles-iek, a tavaly a visszavonult Andrew Luckot az idény előtti napokban elvesztő Colts viszont tárt karokkal várta. Nála fordított a helyzet, a liga talán legjobb támadófala és egy kifejezetten potens védelem van Indianapolisban, ellenben az elkapóhelyzet nem túl rózsás.

Érdekesség, hogy Rivers és az indianapolisi szurkolók viszonya nem volt mindig fényes, még a 2007-es idény rájátszásában, 2008 januárjában az akkor még San Diegó-i Chargers irányítójaként örülhetett idegenbeli győzelemnek – és szólalkozott össze a hazai drukkerekkel.

Az eset

A Carolina Panthers Cam Newtonról Teddy Bridgewaterre váltott, az elmúlt években a piacon óriási pénzeket elköltő (elherdáló) Jets ezúttal a támadófal rendbehozatalára voksolt George Fant (30 millió/3 év) és Connor McGovern (27/3) megszerzésével, Sam Darnoldéktól pedig elment ugyan a szélvész Robby Anderson, Breshad Perriman személyében jött pótlás.

SZAVAZÁS

Hogyan szerepel Tom Brady korábbi és jelenlegi csapata?

KÖSZÖNJÜK, HOGY SZAVAZOTT!

New York „kék felén” is mozogtak a pénzek, a gyenge védelmet a remek emberfogó James Bradberryvel (43.5/3) és a korábbi Packers-linebacker Blake Martinezzel (30.75/3) javította fel a Giants, a Saints pedig előbb Drew Breesnek adott új szerződést, majd Emmanuel Sanderst is hozta segítségül, ráadásul potom összegért (16/2).

Az előző idényben az újjáépítés mellett döntő Miami alaposan kiköltekezett, érkezett a cornerback Byron Jones (82.5/5), a linebacker Kyle Van Noy (51/4), az irányítósiettető Shaq Lawson (30/3) és Emmanuel Ogbah (15/2), a támadófalember Ereck Flowers (30/3), a futó Jordan Howard (9.75/2) és a rendkívül megnyerő nevű söprögető, Clayton Fejedelem (8.55/3) is.

A Las Vegasba költöző Raiders Cory Littletonnal (35.25/3) és Nick Kwiatowskival (21/3) erősítette meg pocsék linebackersorát, valamint Derek Carr kihívásának érkezett Marcus Mariota is (17.6/2), a Cleveland pedig a kiemelkedő támadófalember Jack Conklinnal (42/3) és a Falcons korábbi tight endjével, Austin Hooperrel igyekezett jobb helyzetbe hozni Baker Mayfieldet.

A piac nagy vesztese egyértelműen a Patriots, amely Brady és Van Noy mellett Jamie Collinst (30/3) és Danny Sheltont (8/4) is bukta a Detroit miatt, Ted Karras pedig a Miami támadófalához csatlakozott (4/1).

A TOP 20 SZABADÜGYNÖK – ÁTLAGFIZETÉS SZERINT RANGSOROLVA
JÁTÉKOS POSZT KOR HONNAN HOVA ÉV FIZ. ÁTLAG
1. Tom Brady QB 42 NE TB 2 50 25
Philip Rivers QB 38 LAC IND 1 25 25
3. Teddy Bridgewater QB 28 NO CAR 3 63 21
4. Byron Jones CB 27 DAL MIA 5 82,5 16.5
5. Dante Fowler EDGE 26 LAR ATL 3 45 15
6. James Bradberry CB 27 CAR NYG 3 43.5 14.5
7. Robert Quinn EDGE 30 DAL CHI 5 70 14
Trae Waynes CB 28 MIN CIN 3 42 14
Jack Conklin OT 26 TEN CLE 3 42 14
10. D. J. Reader DT 26 HOU CIN 4 53 13.3
11. Javon Hargrave DT 27 PIT PHI 3 39 13
12. Kyle Van Noy LB 29 NE MIA 4 51 12.8
13. Cory Littleton LB 26 LAR LVR 3 35.3 11.8
14. Andrus Peat OG 26 NO NO 5 57.5 11.5
15. Graham Glasgow OG 28 DET DEN 4 44 11
16. Joe Schobert LB 26 CLE JAX 5 53.8 10.8
17. Austin Hooper TE 25 ATL CLE 4 42 10.5
18. Blake Martinez LB 26 GB NYG 3 30.8 10.3
19. Mario Addison EDGE 32 CAR BUF 3 30.5 10.2
20. Andrew Whitworth OT 38 LAR LAR 3 30,0 10
*az összegek millió dollárban értendők
A spotrac.com adatai

HOUSTONBAN MÁR MEGINT ELMENTEK OTTHONRÓL… – JÁTÉKOSCSERÉK

A draftjogokat érintő legjelentősebb idei csere eddig az Indianapolis és a Super Bowl-szereplő San Francisco között zajlott le, a Colts az 1/13-at adta DeForest Bucknerért a 49ersnek, majd a kiváló védőfalembernek adott egy 21 millió dolláros átlagfizetést hozó szerződéshosszabbítást is.

DeAndre Hopkins „szotyiért” távozott Houstonból (Fotó: AFP)
DeAndre Hopkins „szotyiért” távozott Houstonból (Fotó: AFP)

A Buffalo Bills is feláldozott egy 1. kört, a Minnesota elvágyódó elkapójáért, Stefon Diggsért összesen négy választási lehetőséget adtak a Bölények, igaz, egyet kaptak is vissza.

Na most, hogy kontextusba helyeztük, térjünk ki az NFL történetének talán leginkább egyoldalú cseréjére. A Houston Texans már tavaly is sokkolta szurkolóit, amikor két első körért szerzett egy eddig keveset mutató támadófalembert, miközben a draft első körében is vitt egyet, majd elkótyavetyélte a néhány éve még 1/1-es Jadeveon Clowneyt. Most azonban Bill O'Brien még megdöbbentőbb módon pazarolt, a liga egyik, ha nem a legjobb elkapóját, DeAndre Hopkinst adta oda az Arizona Cardinalsnak, ellenértéknek pedig megkapta a jó képességű, de állandóan sérült, cserébe brutálisan sokat kereső David Johnsont, a futó ráadásul még a fizetését is teljes egészében vitte magával, ami alapból negatív értékkel bír, ehhez képest pedig csupán egy 2. kör jött (a 4. körök cseréjén is bukott a Texans)...

A Jaguars a nehéz pénzügyi helyzete miatt számos cserére kényszerült, A. J. Bouye egy 4. körért ment Denverbe, Nick Folesért hasonló ellenérték jött Chicagóból, Calais Campbell pedig egy 5. körbe került a Baltimore-nak.

JÁTÉKOSCSERÉK (időrendben)
1. Denver Broncos Jacksonville Jaguars
4/118. A. J. Bouye, szélső hátvéd
2. Carolina Panthers Los Angeles Chargers
Trai Turner, belső támadófalember Russell Okung, szélső támadófalember
3. Baltimore Ravens Jacksonville Jaguars
5/170. Calais Campbell, védőfalember
4. Atlanta Falcons Baltimore Ravens
2/55.+5/157. Hayden Hurst, tight end+4/143.
5. Indianapolis Colts San Francisco 49ers
1/13. DeForest Buckner
6. Buffalo Bills Minnesota Vikings
1/22.+5/155.+6/201.+2021/4. Stefon Diggs, elkapó+7/239.
7. Arizona Cardinals Houston Texans
David Johnson, futó+2/40.+2021/4. DeAndre Hopkins, elkapó+4/131.
8. Cleveland Browns Denver Broncos
7/21. Andy Janovich, fullback
9. Detroit Lions New England Patriots
5/172. Duron Harmon, söprögető+7/235.
10. Chicago Bears Jacksonville Jaguars
4/140. Nick Foles, irányító
11. Denver Broncos Tennessee Titans
7/237. Jurrell Casey, védőfalember
12. Philadelphia Eagles Detroit Lions
3/85.+5/166. Darius Slay, szélső hátvéd
13. Pittsburgh Steelers Baltimore Ravens
2021/5. Chris Wormley, védőfalember+2021/7.
14. Washington Redskins Carolina Panthers
5/148. Kyle Allen, irányító
15. Seattle Seahawks Washington Redskins
5/162. Quinton Dunbar, szélső hátvéd

A PATRIOTS NEMEZISE SZÖGRE AKASZTOTTA A SISAKJÁT – VISSZAVONULÓK

Eli Manning 16 év után úgy döntött, hogy felhagy a profi játékkal, bár ez igazából az elmúlt évek hanyatlását, valamint Daniel Jones berobbanása miatt nem volt sokkoló. A Patriots veretlen szezonját 2008-ban megakadályozó, majd a Hazafiakat 2012 februárjában is megtréfáló irányítótól portréval búcsúztunk.

Antonio Gates is bejelentette visszavonulását, de a liga történetének 7. legtöbb TD-jét szerző tight end (116-tal a posztja legjobbjaként zárt) már 2019-ben sem szerepelt a ligában, úgyhogy ez sem volt sokkoló.

Nem úgy a Dallas Cowboys 29 éves centerének döntése, Travis Frederick egészségét szem előtt tartva akasztotta szögre a sisakját.

A nevesebb visszavonulók között van az elmúlt bő tíz év talán legjobb belső támadófalembere, Marshal Yanda, valamint a söprögető Eric Weddle is.

Minden, ami az NFL 2020-as idényével kapcsolatos, egy helyen itt!

A 2020-AS NFL-DRAFT 1. KÖRÉNEK VÁLASZTÁSI SORRENDJE
1. Cincinnati Bengals
2. Washington Redskins
3. Detroit Lions
4. New York Giants
5. Miami Dolphins
6. Los Angeles Chargers
7. Carolina Panthers
8. Arizona Cardinals
9. Jacksonville Jaguars
10. Cleveland Browns
11. New York Jets
12. Las Vegas Raiders
13. San Francisco 49ers
a Coltstól
14. Tampa Bay Buccaneers
15. Denver Broncos
16. Atlanta Falcons
17. Dallas Cowboys
18. Miami Dolphins a Steelerstől
19. Las Vegas Raiders a Bearstől
20. Jacksonville Jaguars a Ramstől
21. Philadelphia Eagles
22. Minnesota Vikings a Billstől
23. New England Patriots
24. New Orleans Saints
25. Minnesota Vikings
26. Miami Dolphins a Texanstól
27. Seattle Seahawks
28. Baltimore Ravens
29. Tennessee Titans
30. Green Bay Packers
31. San Francisco 49ers
32. Kansas City Chiefs
CSERÉK
1/13.
A San Francisco 49ers kapta az Indianapolis Coltstól a DeForest Bucknert érintő cserében
1/18. A Miami Dolphins kapta a Pittsburgh Steelerstől a Minkah Fitzpatrickot érintő cserében
1/19. A Las Vegas Raiders kapta a Chicago Bearstől a Khalil Macket érintő cserében
1/20. A Jacksonville Jaguars kapta a Los Angeles Ramstől a Jalen Ramseyt érintő cserében
1/22.
A Minnesota Vikings kapta a Buffalo Billstől a Stefon Diggst érintő cserében
1/26. A Miami Dolphins kapta a Houston Texanstől a Laremy Tunsilt érintő cserében
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik