Carter Gretzkyt idézte, a Kings kíméletlen idegenben

2012.05.16. 07:15
null
Radim Vrbatáék másodszor is elszálltak otthon a Kings ellen (Fotó: Reuters)
Címkék
A Los Angeles Kings a második mérkőzését is megnyerte (4–0-ra) a Phoenix Coyotes otthonában az észak-amerikai profi jégkorongbajnokság (NHL) rájátszásában, így már csak két győzelemre van a Nyugati főcsoport megnyerésétől.

 

Az előző tíz rájátszásbeli mérkőzésén csak egyszer eredményes Jeff Carter háromszor vette be a Phoenix kapuját, ezzel az első Kings-játékos lett Wayne Gretzky 1993-as remeklése óta, aki a playoffban triplázni tudott. A vendégek kapujában Jonathan Quick 24 védést mutatott be, és elkönyvelhette a második hibátlan teljesítményét az idei rájátszásban.

Az első gólt Dwight King szerezte az első harmadban, aztán jött Carter, aki a második játékrészben kétszer, a harmadikban pedig egyszer talált be.

A Kings sorozatban hetedik meccsét nyerte meg idegenben az éppen aktuális rájátszásban, ez legutóbb a Chicago Blackhawksnak sikerült 2010-ben. A tavaly tavaszt is ideszámítva a kaliforniai alakulat már egymás után kilencedszer diadalmaskodott a saját otthonától távol a playoffban, amivel beállította a New York Islanders 1982-ből és 1983-ból származó rekordját. Jó jel a Kingsnek, hogy a 2010-es Chicago és az 1982-es és 1983-as Islanders is megnyerte a Stanley-kupát.

A Phoenix sima vereségében az is közrejátszott, hogy a kapitány Shane Doan az utolsó 23 percben, míg Martin Hanzal a záró 9 percben nem játszhatott túlzott durvaság miatt.

NHL, RÁJÁTSZÁS
NYUGATI FŐCSOPORT, DÖNTŐ
Phoenix Coyotes (3.)–Los Angeles Kings (8.)
0–4
Az egyik fél negyedik győzelméig tartó párharc állása: 0–2
Legfrissebb hírek

F1, Katalán Nagydíj, időmérő

F1
2 perce

A Portótól gyorsan menesztették, most az Elche vezetőedzője lett

Spanyol labdarúgás
4 perce

Faldum Gábor és Zelinka Gabriella győzött a középtávú triatlon ob-n

Egyéb egyéni
6 perce

Távozik a Veszprém futsalcsapatának vezetőedzője

Labdarúgó NB I
18 perce

Vinícius Júnior nagy kedvvel készül a nyitó meccsre

Foci vb 2026
46 perce

Labdazsonglőr rendőrt ünnepeltek a bostoni szurkolói zónában

Foci vb 2026
1 órája

Bondár Anna továbbjutott a nottinghami selejtező első fordulójából

Tenisz
1 órája

CR7 a házban!

Foci vb 2026
1 órája
Ezek is érdekelhetik