Tokió 2020: Brutális lesz a kvalifikációs torna – Bíró Attila

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2020.01.27. 14:53
null
Bíró Attila brutális olimpiai kvalifikációs tornára számít (Fotó: Szabó Miklós)
Bíró Attila, a magyar női vízilabda-válogatott szövetségi kapitánya szerint „brutális" lesz a márciusi, trieszti kvalifikációs torna, amely az utolsó lehetősége az együttesnek arra, hogy kivívja a tokiói indulást.

A szakember erről hétfőn beszélt az M4 Sporthíradójában azt követően, hogy csapatával szombaton bronzérmet nyert a Duna Arénában rendezett Európa-bajnokságon.

„Brutális lesz a kvalifikációs torna, hiszen a magyar, az olasz, a görög és a holland csapat közül kettő ki fog esni. Ott már egy mérkőzésen belül akár egy rossz passzon, vagy egy kapufán is múlhat az olimpiai részvétel” – nyilatkozott Bíró Attila, és hozzátette, az volt a terv, hogy a gárda hazai környezetben harcolja ki a tokiói indulást, ugyanakkor megvolt a B opció is, ennek fényében írták ki erre a szezonra a bajnoki idényt és a nemzetközi kupákat is.

A szövetségi kapitány kiemelte, az elmúlt fél évben rendkívül sokat fejlődött az együttes, amely kis szerencsével még előrébb is végezhetett volna a budapesti kontinensviadalon. Megjegyezte, ez a rendkívül fiatal csapat képes arra, hogy akár hétről hétre fejlődjön, ezért bízik abban, hogy meglesz az olimpiai kvalifikáció, Tokióban pedig akár egy nagyot is tud majd „villantani”.

Az Európa-bajnoki szereplésről szólva kiemelte Keszthelyi Ritát, aki nemcsak a vízben, hanem a parton is vezér, kiegyensúlyozott, gólerős játékával komoly támaszt nyújt a csapatnak. Hozzátette, a magyar klasszis mellé többek között felnőtt Gurisatti Gréta, míg Leimeter Dóra Európa egyik legjobb balkezes játékosává vált, az olyan fiatalok előtt pedig, mint Vályi Vanda vagy Rybanska Natasa, nagy jövő áll.

A magyar csapat március közepén a Triesztben sorra kerülő olimpiai kvalifikációs tornán harcolhatja ki az ötkarikás indulást. Ott 12 csapat két hatos csoportban küzd majd egymással, amennyiben lesz afrikai résztvevője a tokiói viadalnak, akkor kettő, ellenkező esetben három válogatott szerezhet kvótát.

NŐI VÍZILABDA EURÓPA-BAJNOKSÁG (BUDAPEST, DUNA ARÉNA)
BRONZMÉRKŐZÉS
MAGYARORSZÁGHOLLANDIA 10–8 (3–5, 2–2, 4–1, 1–0)
Duna Aréna, 5000 néző. V: Nicolosi (olasz), Koryzna (lengyel)
MAGYARORSZÁG:
GANGL – Szilágyi D. 2, KESZTHELYI-NAGY 2, Máté Zs., PARKES 2, Garda, Vályi V. Csere: LEIMETER 2, Gyöngyössy, Illés A. 1, Rybanska 1. Szövetségi kapitány: Bíró Attila
HOLLANDIA: Willemsz – Keuning, MEGENS 2, Rogge, WOLVES 1, Van der Sloot 1, Stomphorst 1. Csere: Genee 1, Sleeking 1, Joustra, Van de Kraats 1, Sevenich. Szövetségi kapitány: Arno Havenga
Gól – emberelőnyből: 8/4, ill. 11/2
Gól – ötméteresből: 2/2, ill. –
Kipontozódott: Garda (28. p)

Legfrissebb hírek

Neszmély Boglárka: A meccs közben nem foglalkoztunk az állással

Vizes vb 2025
17 órája

Fordulatos mérkőzésen győzte le a magyar női pólóválogatott a görögöket a vizes vb-n

Vizes vb 2025
20 órája

Az arany középút a célja női válogatottunknak Szingapúrban a vizes vb-n

Vizes vb 2025
Tegnap, 6:33

Nyomás nélkül – Patai Gergely jegyzete

Vízilabda
Tegnap, 6:33

Cseh Sándor: Más jellegű kihívások várnak ránk, mint Csengtuban

Vizes vb 2025
2025.07.10. 09:54

A női vízilabdatorna programja

Vízilabda
2025.07.09. 23:07

Legbelül éreztem, hogy ezt nem tudom elengedni – Lucz Anna arról, hogy lecsúszott a párizsi olimpiáról

Párizs 2024
2025.07.09. 19:52

A címvédő amerikaiak ellen hangolt a magyar női vízilabda-válogatott a vizes-vb helyszínén

Vízilabda
2025.07.09. 15:46
Ezek is érdekelhetik