Pólótanoda Leányfalun

2005.06.09. 22:55
Címkék
Vannak emberek, akik képtelenek vízilabda nélkül élni. Az olimpiai bajnok Kósz Zoltán és Petőváry Zsolt is ebbe a kategóriába tartozik, a két jó barát ezúttal Leányfalun nyitott úszó- és vízilabda-iskolát - a Kópé pólósulit.Az egész héten zajló bemutató végére már több mint hetven gyerek jelentkezett a július 4-én induló héthetes táborba, ami mutatja, hogy a volt válogatottak nagyon is jó helyre "nyúltak".Arról azonban nem tehettek, hogy a csütörtökre tervezett, több olimpiai bajnok közreműködésével meghirdetett bemutató meccset elmosta az eső, elfújta a szél. Ám a pocsék idő ellenére is több mint egy tucat lurkó jött el, és csinálta végig az edzést, melynek végén Petőváry is beugrott közéjük labdázni. Hogy nemcsak szezonális dologról van szó, azt Kósz Zoltán szavai is alátámasztják: "Az ősztől sátor is lesz már a medence felett, így egész évben tudunk dolgozni."
Legfrissebb hírek

„Nem fognak elhallgattatni” – Hamilton szerint Leclerc keményebben bánik a csapattársaival

F1
1 perce

Női kosárlabda: Studer Ágnes szeretne még az Euroligában játszani

Kosárlabda
24 perce

Sótonyi László: Ha a személyiségüket, ha a tudásukat nézzük, ez egy jó csapat!

Kézilabda
26 perce

Európa-liga: „Katasztrófa, még a Ferencváros is nyerni tud a San Siróban” – olasz lapszemle

Európa-liga
1 órája

Amint Steph Curry elkapta a fonalat, ez a meccs is eldőlt – száguld a Warriors az NBA-ben

Amerikai sportok
1 órája

Zachariassen: Elképesztő este volt, erre örökké emlékezünk majd

Európa-liga
2 órája

Nagy Ádám a Milan elleni hozzáállásról: Az volt a terv, hogy rájuk megyünk, és zavarba hozzuk őket

Európa-liga
2 órája

Pénteki sportműsor: F1-szabadedzés, sportlövő-vb és nyílt vízi úszó-vk

Minden más foci
9 órája