Labdarúgás: ismét 1000 perc felett a fiatalok az NB I-ben

Fekete Tamás utanpotlassport.huFekete Tamás utanpotlassport.hu
Vágólapra másolva!
2021.03.02. 08:49
Címkék
Az NB I 23. fordulójában, nyolc együttesben tizenheten összesen 1068 percet töltöttek a pályán a 2000. január 1-jén vagy az után született, magyar fiatalok közül.

Immár kilenc olyan fordulót rendeztek az élvonalban, amelyben az U21-es hazai futballisták játékpercei összesítve áttörték az ezres határt – amennyiben a 22. forduló 846 perces „kisiklását” nem vesszük figyelembe, a múlt hét végén rendezett kör volt zsinórban az ötödik ilyen, így az elmúlt évekkel ellentétben lassan hozzászokhatunk, hogy ezt szokásosnak tekintsük az NB I-ben.

Schön Szabolcs (20) remek mérkőzést játszott az FTC ellen Fotó: Zádor Péter/MTK Budapest
Schön Szabolcs (20) remek mérkőzést játszott az FTC ellen Fotó: Zádor Péter/MTK Budapest

Schön Szabolcs (20) remek mérkőzést játszott az FTC ellen  •  Fotó: Zádor Péter/MTK Budapest

Ez leginkább azoknak az U21-es válogatott labdarúgóknak köszönhető, akik nemhogy kiharcolták a helyüket az egyes csapatokban, hanem még kulcsemberekké is váltak. Nehéz lenne például az MTK Budapest együttesét Mezei Szabolcs (20), Kata Mihály (18) vagy Schön Szabolcs (20) nélkül elképzelni. Utóbbi éppenséggel a Nemzeti Sport Online értesülése szerint mintegy 1.2 millió euróért az amerikai MLS-ben szereplő FC Dallasba szerződik az évad végén, de mint tudjuk, a kék-fehérek üzleti modelljéhez tartozik, hogy időnként nagy haszonnal értékesíti legnagyobb reménységeit. Az U21-es válogatott támadó a Ferencváros ellen is kitett magáért, sok gondot okozott az éllovas védőinek. Tizenegyest harcolt ki, amivel Michael Boris alakulata vert helyzetből, kétgólos hátrányból mentette 2–2-re a meccset.

Ha a március 24-én rajtoló magyar-szlovén közös rendezésű U21-es Eb-re készülő magyar válogatottra gondolunk, szerencsére kijelenthetjük, hogy a csapat lehetséges húzóemberei jó formában futballoznak a klubjukban. A Budafokban Csonka András (20), Huszti András (20), Zeke Márió (20) és Zsóri Dániel (20) is a kezdőben bizonyított a Kisvárda ellen 2–0-ra megnyert összecsapáson a 2000. január 1-jén vagy az után született fiatalok közül.

A Budapest Honvéddal Szendrei Norbert (20) szintén sikerélménnyel gazdagodott az előző fordulóban, a Puskás Akadémiát idegenben 2–1-re múlták felül a kispestiek. A felcsútiaknál Kiss Tamás (20) lépett pályára a bajnokin, a vizsgált korosztályból több magyar fiatal nem kapott szerepet, ami azért érdekes, mert az utánpótlás-bajnokságokban az elmúlt évek tapasztalatai alapján ez a két klub számít a legeredményesebbnek.

Ami még mindenképpen említésre méltó, az a Zalaegerszeg fordulóbeli összeállítása, mivel Boér Gábor a 20 éves Németh Eriket először nevezte a zalaiak kezdőjébe – mellette a mindössze 18 esztendős Kovács Barnabás is lehetőséget kapott –, a Ferencvárostól kölcsönvett Szánthó Regő (20) azonban ezúttal hiányzott. A kiesés elől menekülő együttes vezetőedzője Papp László (20) személyében újoncot avatott az élvonalban, és először a Honvédtól igazolt, korosztályos válogatott Németh Dánielt (17) is bevetette (ő még kispesti színekben debütált az NB I-ben). Velük sem tudott viszont eredményes lenni a csapat, amely 2–0-ra kikapott a Mol Fehérvártól.

AZ U21-ES MAGYAR FIATALOK JÁTÉKPERCEI AZ NB I 22. FORDULÓJÁBAN
Csapatonként
Budafok: 90+90+90+68+33=371 perc
MTK: 90+90+34=214
ZTE: 90+87+23+3=203
Bp. Honvéd: 90
Paks: 90
PAFC: 56
Újpest: 30
Kisvárda: 14
Játékosonként
Csonka András (Budafok): 90
Huszti András (Budafok): 90
Zeke Márió (Budafok): 90
Schön Szabolcs (MTK): 90
Mezei Szabolcs (MTK): 90
Németh Erik (ZTE): 90
Szendrei Norbert (Bp. Honvéd): 90
Tamás Olivér (Paks): 90
Kovács Barnabás (ZTE): 87
Zsóri Dániel (Budafok): 68
Kiss Tamás (PAFC): 56
Kata Mihály (MTK): 34
Skribek Alen (Budafok): 33
Csongvai Áron (Újpest): 30
Papp László (ZTE): 23
Kovácsréti Márk (Kisvárda): 14
Németh Dániel (ZTE): 3
Összesen: 1068 perc

További korosztályos hírek LABDARÚGÁSBAN a sportági aloldalunkon.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik