H. B. utanpotlassport.hu 2022.09.21 18:39 Frissítve: 2022.09.21 18:50

Kosár: nővére útját járva Dúl Terka is a TFSE-MTK-ban teljesedne ki

A 19 éves, korosztályos válogatott kosaras, Dúl Terka csupán néhány hónapja érkezett a női NB I/A-csoportban szereplő TFSE-MTK csapatához, azonban már rövid idő elteltével otthon érzi magát a kék-fehéreknél.

Idén nyáron nagy változásokon esett a TFSE-MTK Budapest női kosárlabdacsapata, ugyanis hatan távoztak, míg ugyanennyien érkeztek a keretbe. A 19 éves Dúl Terka – aki Dúl Pankának, a kék-fehérek felnőttválogatott játékosának húga – a Vasas Akadémiától szerződött a Városmajorba. Az irányító-hátvéd az előző évadban debütálhatott a felnőtt első osztályban: 15 meccsen 9,4 percet játszott átlagosan, ez idő alatt 2,7 pontot és 3,3-es VAL-mutatót ért el.

„Közel két hónapja itt vagyok már, és nagyon jól érzem magam, szerencsére könnyen ment a beilleszkedés. Ezt nyilvánvalóan nagyban megkönnyítette a nővérem, Panka jelenléte. Amikor új társaságba érkezem, általában az elején félénken, megilletődötten szoktam viselkedni, ám ezúttal – Pankának is köszönhetően – gyorsan feloldódtam. Ugyanakkor persze a többiek, a csapattársak és a szakmai stáb tagjai is kedvesen fogadtak, szóval zökkenőmentesen zajlott az egész” – nyilatkozta Dúl Terka az MTK Budapest honlapján.

Dúl Terka (jobbra) a Vasas Akadémiát hagyta el a TFSE-MTK hívására Fotó: Miska Brigitta

Dúl Terka (jobbra) a Vasas Akadémiát hagyta el a TFSE-MTK hívására, és az új környezetben azonnal megtalálta a számítását  •  Fotó: Miska Brigitta

Az U20-as válogatott játékos klubváltásában közrejátszott az is, hogy a Testnevelési Egyetemen folytatja tanulmányait, emellett – természetesen – a kosárlabda terén is komoly célokkal érkezett új csapatába.

Szeretnék sokat fejlődni a következő időszakban, és erre a TFSE-MTK tökéletes terep. Fiatalként lesz lehetőségem tapasztalatot gyűjteni, illetve megmutatni, hogy mire vagyok képes. Fizikailag még persze erősödnöm, gyorsulnom kell ahhoz, hogy jobban felvegyem az A-csoport ritmusát, de ezen dolgozom a mindennapokban.”

Terkával a soraiban a TFSE-MTK négy felkészülési mérkőzéssel hangolt a szeptemberi 24-i, szombati bajnoki rajtra. Előbb Magyar Bianka tanítványai legyőzték a PEAC-ot, majd kikaptak a Vasastól, ezután pedig Sepsiszentgyörgyön a CSM Alexandria és a Sepsi-SIC alakulatát is megverték. A találkozókon az újonnan érkező Dúl is jelentős szerepet kapott: három alkalommal hét, egyszer hat ponttal zárt.

„A Vasas meccs kivételével a másik három úgy alakult, ahogy szerettük volna, de a pasaréti vereségből is tanultunk, és építkezünk tovább, hiszen alapvetően ez a fő célja a felkészülési meccseknek. Magam részéről nem igazán voltam elégedett az utolsó, Sepsi elleni találkozóval, mivel több labdát eladtam, ami bosszantott. A bajnoki rajtig igyekszem ezen is dolgozni, kijavítani a hibákat. Összességében viszont örülök, hogy én is hozzá tudtam tenni a mérkőzéseken."

A teljes cikk ITT olvasható.

További korosztályos hírek KOSÁRLABDÁBAN a sportági aloldalunkon.

Utánpótlássport - 62 sportág egy helyen az utanpotlassport.hu-n
További hírekért kattintson ide!

Utánpótlássport
2022.09.16 13:00:02

Utánpótlássport UP-info utanpotlassport.hu

A 2002-es vagy annál fiatalabb labdarúgók által alkotott magyar U21-es válogatott jövő ősszel kezdi meg a 2025-ös Európa-bajnokság selejtezősorozatát; a Gera Zoltán vezette fiatalok vasárnaptól edzésekkel és felkészülési mérkőzésekkel készülnek.

2022.08.16 20:31:03

Utánpótlássport UP-info utanpotlassport.hu

A Belvon Attila vezette U17-es labdarúgó-válogatott az izlandiak elleni 4–2-es győzelemmel kezdte a Telki-kupát.

2022.07.26 22:34:01

Utánpótlássport UP-info utanpotlassport.hu

Parádésan szerepeltek a magyar fiatalok a szlovákiai Besztercebányán zajló EYOF második versenynapján: a távolugró Rózsahegyi Bori, a kalapácsvető Szabados Ármin és a sprinter Deák Zalán aranya mellett még hat ígéret állhatott fel a dobogóra.

2022.07.08 20:10:04

Utánpótlássport H. B. utanpotlassport.hu

Az U20-as női kosárlabda-válogatott 13 pontos különbséggel kikapott a csehektől a soproni korosztályos Európa-bajnokság nyitányán. A csoportkör második fordulójában, szombaton a hollandok ellen javíthatnak a mieink.

2022.06.25 14:20:02

Utánpótlássport B. V. utanpotlassport.hu

Hidvégi Hunor, Nemes Réka és a Lugosi Gergely, Uhrin Dávid páros szállította a három magyar aranyérmet a Belgrádban zajló utánpótlás Európa-bajnokságon. Ezen kívül még két ezüst jutott a mieinknek az ezres döntőkben, mindez pedig az éremtáblázat élére repítette a csapatot.