Curling: magyar fiatalok a WCT dobogóján

UP-info  utanpotlassport.huUP-info utanpotlassport.hu
2024.10.15. 14:15
null
A Szurmay Emma Erzsébet, Ferenci Baján Kán alkotta juniorkorú páros bronzérmet szerzett a felnőttek között a World Curling Tour-sorozat hétvégi, ausztriai állomásán.

Harmadik helyen végzett a World Curling Tour-sorozat hétvégi, ausztriai állomásán a Vasas vegyes párosa. A Szurmay Emma Erzsébet, Ferenci Baján Kán duó bronzérmének értékét növeli, hogy juniorként állhattak dobogóra a felnőttek mezőnyében – írja a Vasas SC honlapja.

A Nagy Gyöngyi és Jakab Zoltán vezetésével készülő vegyespárosnak a felnőttek között kell teljesíteniük, ugyanis a juniorkategóriában korosztályos nemzetközi versenyeket nem rendeznek. Ez nem könnyítette meg a dolgukat, a nehéz időszakban azonban kitartottak, a múlt hét végén pedig az eddigi legjobb eredményüket érték el a bronzéremmel.

„Eleinte bizony tartani kellett bennük a lelket, hiszen számos nehéz, már-már megoldhatatlan pillanattal és kihívással találták szemben magukat – idézte fel a kezdeteket a hétvégi siker kapcsán Nagy Gyöngyi. – De tudták mire vállalkoznak, én pedig büszke vagyok rájuk a bátorságukért. Nem túlzás úgy fogalmazni, hogy be kellett őket engedni az oroszlán barlangjába, s most már kijelenthetjük, túlélték a látogatást. Nem is akárhogyan. Bevallom, hogy egyáltalán nem számítottam arra, hogy Ausztriából éremmel jöhetünk haza, még engem is megleptek a teljesítményükkel. Volt egy kedvező sorsolásunk, a csoportban megnyert két meccsen azonban nincs mit magyarázni. Ezt követően, a negyeddöntőben, viszont olyan játékot mutattak be, amilyet még soha nem láttam tőlük. A döntőbejutás ugyan már nem sikerült, de a sokkal erősebb és rutinosabb svédek ellen is nagyszerűen helytálltak. Az első endben bekapott ötös ellenére az utolsó pillanatig harcoltak. (...)

Mérföldkőnek érzem ezt az eredményt,

mégpedig azért, mert be tudták saját maguknak bizonyítani azt, hogy jól működő, sikeres párost tudnak alkotni.”

A Szurmay, Ferenci kettős november elején Rigában indul a következő WCT állomáson, majd a két ünnep között Hollandiában lép jégre egy nemzetközi versenyen.

WCT Ausztria Kupa. Series 100. Vegyes páros. Kitzbühel (Ausztria)
A csoport: Ferenci Baján Kán, Szurmay Emma Erzsébet -Noble (brit) 9-1; Szurmay, Ferenci – WLAN Team Brno (cseh) 11-3; Gaidule, Buncis (litván) – Szurmay, Ferenci 9-4;
A csoport végeredménye: 1. Gaidule, Buncis (3/0), 2. Szurmay, Ferenci (2/1), 3. WLAN (1/2), 4. Noble (0/3).
Negyeddöntő: Szurmay, Ferenci – Cihlárová, Macek (cseh) 6-3;
Elődöntő: Nilsson, Olofsson (svéd) – Szurmay, Ferenci 7-4.

(Kiemelt képünkön: Ferenci Baján Kán és Szurmay Emma Erzsébet Forrás: Kitzbühel/Vasas SC)

 

 

Legfrissebb hírek

Kerékpársportok: hetvenkettedik hely, kiesés

Utánpótlássport
3 órája

U21-es válogatott: még a tökéletes teljesítmény is kevés lehet

Utánpótlássport
5 órája

Tekvondó: túl a nyári erős felkészülési időszakon

Utánpótlássport
17 órája

Labdarúgás: legyőzte Romániát az U19-es válogatott a Vilotics-tornán

Utánpótlássport
18 órája

Evezés: Demkó Janka sporttörténelmi tette

Utánpótlássport
19 órája

Tenisz: Mokán István Damján elődöntős az U16-os Eb-n

Utánpótlássport
21 órája

Vívás: Törökországban kezdődik a juniorok nemzetközi idénye

Utánpótlássport
2026.09.23. 20:53

Kosárlabda: ők lehetnek a férfi NB I legjobb U20-as fiataljai

Utánpótlássport
2026.09.23. 18:44