Nyílt vízi úzás: a 10 kilométer nem volt magyar sikerszám Bécsben

UP-info  utanpotlassport.huUP-info utanpotlassport.hu
2024.07.13. 19:20
null
Szombaton nem született magyar érem az utánpótláskorú nyílt vízi úszók ausztriai Európa-bajnokságán.

Az utánpótláskorú nyílt vízi úszók ausztriai Európa-bajnokságán

a pénteki négy ezüst után szombaton nem termett számunkra babér a 18-19 évesek korosztályában 10 kilométeren.

Azzal együtt sem, hogy a mezőnyben a lányoknál ott volt a tavaly a 16-17 éveseknél 7,5 kilométeren győztes Abonyi-Tóth Glenda, s az ezen a távon a fiúknál Eb-másodikként végzett Kovács-Seres Hunor is.

Abonyi-Tóth a 27 indulóból ezúttal a 11. lett, a szintén 2006-os születésű honfitársnő, Nett Vivien kilencedikként ért célba, míg a 2005-ös évjáratú Flück Nóra nem fejezte be a versenyt.

A fiúknál a 18 esztendős Kovács-Seres Hunor, aki korábban nyert már Eb mellett korosztályos világbajnokságot is, az élbolyban úszott, vezetett is, majd sokáig harcban állt az első helyet tőle átvevő francia Sacha Vellyvel, aki megnyerte a 10 kilométeres viadalt. Kovács-Seres viszont a hajrára visszaesett, többen is megelőzték, s végül a hatodik helyen zárt. Poteczin Dániel kilencedikként érkezett be, a harmadik magyar, Hartmann Máté pedig feladta az olimpiai távú versenyt.

A vízi maratonisták bécsi korosztályos kontinensviadalának befejező napján, vasárnap a váltók következnek, remélhetően a szombatinál nagyobb magyar sikerrel.

(Kiemelt lépünkön: Kovács-Seres Hunor ezúttal érem nélkül maradt Forrás: musz.hu)

Legfrissebb hírek

Fábián Bettina a kizárása után: Szégyellje magát az európai szövetség!

Úszás
40 perce

Tenisz: Mokán István Damján ezüstérmes a parmái U16-os Eb-n

Utánpótlássport
48 perce

Furcsa indoklás, Betlehemet és Fábiánt is megfosztották az Ek-dobogótól

Úszás
1 órája

Kézilabda: különleges vb-re készül az U16-os leányválogatott

Utánpótlássport
8 órája

Kovács István: Kivételes tehetséget edzeni nagy felelősséggel is jár

Utánpótlássport
20 órája

Utánpótlástrénereket díjaztak a Magyar Edzők Napján

Utánpótlássport
22 órája

Tenisz: Mokán István Damján döntőbe jutott az U16-os Eb-n

Utánpótlássport
Tegnap, 15:46

Röplabda: a férfiak és a nők is veszítettek

Utánpótlássport
Tegnap, 14:23