Öttusa: a korosztályos vb-kre válogattak

2021.01.11. 17:38
Címkék
A múlt hét végén három korosztályban is rendeztek válogatóversenyeket az öttusázók számára – a legjobbak az egyiptomi vb-n indulhatnak.

Tavaly a járványhelyzet miatt egyetlen korosztályos világeseményt sem rendeztek az utánpótláskorú öttusázók számára, akik abban bíznak, az idén változik a helyzet.

Az első nagy viadalra nem is kell sokat várni. A tervek szerint a juniorok, az U19-esek és az U17-esek világbajnokságát is az egyiptomi Alexandriában rendezik. A juniorok már február 7-14. között, az U19-esek és U17-esek egy héttel később szerepelhetnek.

Gáll András hazáig futott karácsonykor Fotó: Láng Péter/MÖSZ
Gáll András hazáig futott karácsonykor Fotó: Láng Péter/MÖSZ

Gáll András két egyéni érmet is nyert a hétvégén  •  Fotó: Láng Péter/MÖSZ

Ezekre a világeseményekre a hétvégén újabb válogatókat tartottak Budapesten. Az U19-esek és a juniorok együtt indultak.

A férfi juniormezőnyben a minden számban kiegyensúlyozottan teljesítő Bőhm Csaba megérdemelten végzett az élen, miután Gáll Andrásnak a vívással akadtak némi gondjai. Az ifjúsági korú Gáll annak ellenére lett a második, hogy a vívásban csak a 20. legjobb eredmény volt az övé. Az érmét kiváló lovaglásának és a tőle megszokott nagyszerű, kombinált számban elért idejének köszönheti. A harmadikként Viczián Bence zárt. Az U19-esek között a sorrend így Gáll, Tamás Botond és Páczai Dávid lett.

A női juniorok között Gulyás Michelle több mint hat másodperccel úszott jobbat, mint a mezőny, és a többi számban is megbízhatóan teljesített, így győzött. A második hely az Erdős Ritáé, a harmadik a Marschall Rékáé lett. Az U19-esek között a remek kombinált számot végrehajtó Bauer Blanka nyert Tóth Dorka Sára és Marschall Réka előtt.

Az U17-esek számára már a negyedik válogatóversenyt tartották. A fiúk között újra – ahogyan az első három alkalommal is – Tamás Botond bizonyult a legjobbnak. Mögötte Jassó Zalán és Tóth Ákos végzett. A lányok versenyében Zemán Zóra győzött Haraszin Linda és Mészáros Emma előtt.

A válogatóversenyek részletes eredményei ITT érhetők el.

További korosztályos hírekÖTTUSÁBANa sportági aloldalunkon.

Legfrissebb hírek

Novemberben csaphat össze a ringben Fury és Joshua

Ökölvívás
37 perce

Szerződést hosszabbított rutinos középpályásával a Nyíregyháza

Labdarúgó NB I
43 perce

Jannik Sinner sorozatban 25. meccsét nyerte mesterversenyen

Tenisz
1 órája

Két légiósától elköszönt a Kisvárda

Labdarúgó NB I
1 órája

Piros-kék zászlók a cseppkőbarlangban – elfeledett élvonalbeli futballklubok 6. rész

Képes Sport
1 órája

A horvát szövetségi kapitány bízik benne, hogy Modric játszhat a vb-n

Foci vb 2026
2 órája

Kerékpár: nem indul a Girón Jonas Vingegaard egyik legnagyobb ellenfele

Kerékpár
2 órája

Éder Militao sérülése súlyos, a Real Madrid védője lemarad a világbajnokságról

Foci vb 2026
2 órája
Ezek is érdekelhetik