Jégkorong: Horváth Bence a finn ifjúsági liga egyik legjobb csatára

UP-info utanpotlassport.huUP-info utanpotlassport.hu
2020.11.14. 09:46
Címkék
Még csak az ősz végén járunk, de máris 22 pontot hozott össze a finn ifjúsági élvonalban a KalPa 16 éves, magyar korosztályos válogatott csatára, Horváth Bence.

Kevesen magyar hokis mondhatja el magáról, hogy a legjobb tíz csatár közé tartozik valamelyik topligában, a 16 esztendős Horváth Bencével éppen ez a helyzet. A KalPa 16 éves támadója tizenhat mérkőzésen 4 gólja mellett, 18 asszisztot osztott ki a most futó évadban, ezzel nem csoda, hogy a finn ifjúsági élvonal legjobbjai között találta magát.

Az MJSZ-nek adott videóinterjújában így beszélt az idény eddi

horvathbence
horvathbence
gi történéseiről Horváth, aki júliusban az utanpotlassport.hu-nak is nyilatkozott a finnországi kalandról:

„Először is az volt a célom, hogy ugyanúgy harcoljam ki a bizalmat az edzőmnél, mint ahogyan tavaly sikerült, úgy érzem, ez sikerült is, mert az első két sorban és emberelőnyben is számítanak rám. A csapattársak is jól befogadtak, segítenek mindenben a mai napig. Elég erős csapatunk van az idén, úgy gondolom, bármit elérhetünk a bajnokságban.”

További korosztályos hírekJÉGKORONGBANa sportági aloldalunkon.

 

Legfrissebb hírek

Verstappen június óta remek sorozatban, Lawson formája fejtörést okoz a Red Bullnak 

F1
35 perce

Serie A: a hatodik vereség után menesztette edzőjét az újonc

Olasz labdarúgás
39 perce

„Igazi csoda vagy” – Babos Tímea édesanya lett

Tenisz
44 perce

Rakonczay Gábor a biztos kudarc felé haladva sem adta fel

Csupasport
56 perce

NS-infó: több tízmillió forinttal tartozik a Csíkszereda – a Kecskeméti TE fizetési felszólítást küldött

Légiósok
1 órája

Japánban foglalta keretbe kiemelkedő 2026-os szereplését a magyar triatlonos

Egyéb egyéni
1 órája

Az egyik legbefolyásosabb ellenőrt kapta a magyar játékvezető a Konferencialigában

Konferencialiga
1 órája

Karate: vb-érmekért küzdenek a kadétok, juniorok és U21-esek

Utánpótlássport
1 órája