Kézilabda: jó irányba halad a Boglári Akadémia-SZISE

B. V. utanpotlassport.huB. V. utanpotlassport.hu
2020.09.17. 09:00
Címkék
Ezúttal Rácalmáson, a Dunaújvárosi KKA vendégeként játszott kiélezett mérkőzést az utánpótláskorúakra építő Boglári Akadémia-SZISE együttese, és újra értékes NB I-es tapasztalatokat gyűjtött.

Már az első fordulóban nagy bravúrral indította élvonalbeli karrierjét a Boglári Akadémia-SZISE csapata, amikor hazai pályán magabiztosan múlta felül a Békéscsabát. Azóta lényegesen esélyesebb és rutinosabb riválisokkal szemben nem jött össze a következő siker, ám azt sem lehet mondani, hogy alárendelt szerepet játszott volna szinte kivétel nélkül utánpótláskorú kézilabdázókkal felálló társaság.

Szerdán a Dunaújvárosi KKA 30-28-ra győzött a fiatalok ellen, de szégyenkezésre ezúttal sem volt semmi ok.

Bánhidi Barbaráék eddig helyt állnak az NB I-ben Forrás: Lotus Seven/NEKA
Bánhidi Barbaráék eddig helyt állnak az NB I-ben Forrás: Lotus Seven/NEKA

Bánhidi Barbaráék eddig helyt állnak az NB I-ben  •  Forrás: Lotus Seven/NEKA

„Büszke vagyok a lányokra, átgondoltam néhány meccs után, hogy gyakorlatilag mi ifjúsági csapattal indultunk az élvonalban, akik így fel tudtak állni a meccs végén, ez egy jó irány – mondta a meccs végi sajtótájékoztatón a csapat vezetőedzője, ifj. Kiss Szilárd. Nekünk ezzel a lelkesedéssel kell továbbmennünk, sajnáltam az első félidőt, amikor egy csapat volt csak a pályán, de a végére megérkeztünk. Mindenki játszott, céljának megfelelt a mérkőzés, remélem, most már tudunk edzeni is, és akkor kijavítjuk a hibákat.”

Majd a győztes hazaiak mestere, Vágó Attila elmondta, elismerést érdemelnek a bogláriak és szerinte az ilyen mérkőzések pár hónap múlva másképp fognak játszódni, mert beleerősödnek a fiatal tehetségek az élvonal mezőnyébe, és nagyon nehéz lesz ellenük. A fiatal csapat három gólt szerző 17 éves játékosa, Mlinkó Zsófia pedig így nyilatkozott:

„Sajnálom a meccs elejét, nagyon sok hibánk volt, sem támadásban, sem védekezésben nem találtuk magunkat, szünet után sokat javult a védekezés, a végjáték remek volt, ezért büszke vagyok a csapatra és ebből kell építkeznünk.”

A Boglári Akadémia-SZISE legközelebb pénteken 18 órakor fogadja hazai pályán az eddig hibátlan Siófok alakulatát.

További korosztályos híreinkKÉZILABDÁBANa sportági aloldalunkon.

Legfrissebb hírek

Női kosarasaink megverték Nigériát, 28 év után újra magyar győzelem vb-mérkőzésen!

Kosárlabda
33 perce

NB II: Kolorcity Kazincbarcika–Kecskeméti TE

Labdarúgó NB II
53 perce

Újra indul a 21 Napos Kihívás, 17 helyszínen rajtol az őszi forduló

Egyéb egyéni
1 órája

Russell lendülete kitart? A Ferrari harcba szállhat a pole-ért? – Olasz Nagydíj, időmérő

F1
1 órája

Kétgólos hátrányból mentett pontot a Newcastle a Bournemouth ellen

Angol labdarúgás
1 órája

A Nyíregyháza szerződést bontott két labdarúgójával

Labdarúgó NB I
1 órája

Cselgáncs: Teddy Riner sérülés miatt nem indul a világbajnokságon

Egyéb egyéni
1 órája

Több évre marad a névadó szponzor a magyar központú hokiligában

Jégkorong
2 órája