Kajak-kenu: Szellák nyerte az utánpótlás ob csúcsfutamát

B. V. utanpotlassport.huB. V. utanpotlassport.hu
2020.08.27. 19:50
Címkék
A KSI versenyzői voltak a legeredményesebbek a szolnoki U23-as, ifjúsági és serdülő országos bajnokság nyitónapján.

Már csütörtökön beindult az igazi nagyüzem, huszonnyolc aranyérmet osztottak ki a szolnoki utánpótlás kajak-kenu országos bajnokság nyitónapján. Ezúttal a sprinterek voltak előnyben, hiszen a 200 méteres számokkal kezdődött az év legfontosabb hazai versenye.

Az U23-as korosztályban a felnőttmezőnyben is meghatározó versenyzők ültek hajóba, míg az ifjúságiak között is korosztályos világ- és Európa-bajnokok szerepeltek.

Szellák Szabina Kőhalmi Emesét és Zupkó Vandát is legyőzte
Szellák Szabina Kőhalmi Emesét és Zupkó Vandát is legyőzte

Szellák Szabina Kőhalmi Emesét és Zupkó Vandát is legyőzte 200 méteren

A legjobban várt futam talán az U18-as lányok kajakegyes fináléja volt, amelyben három korosztályos világbajnok is felsorakozott a rajthoz. Kőhalmi Emese, Szellák Szabina és Zupkó Vanda viaskodásából végül hatalmas csatában a KSI-s Szellák került ki győztesként.

Ezen kívül többen is már az ob első napján dupláztak: az U23-asok kajakosok között Nikodém Patrik, Gazsó Alida Dóra és Szendy Lilla, az U23-as kenusok mezőnyében Koleszár Zoltán, valamint Hodován Dávid volt képes erre a bravúrra, míg az U17-es kenusoknál Gönczöl Laura gyűjtött be két elsőséget.

A nyitányt követően a klubok éremtáblázatát a KSI vezeti négy arany-, öt ezüst- és négy bronzéremmel. Pénteken az 1000 méteres futamokkal folytatódik a szolnoki bajnokság.

Utánpótlás országos bajnokság, Szolnok
Fiúk (győztesek)
200 m. U23. K–1: Nikodém Patrik (Angyalföldi VSE). K–2: Balogh Gergely, Szendy Maximilián (MTK Budapest). K–4: Kirkov Valentin, Nikodém Patrik, Tomori Gergely, Keresztes Kristóf (FTC, Angyalföldi VSE). C–1: Takács Mihály Áron (Győri Vízisport SE). C–2: Koleszár Zoltán, Hodován Dávid (Atomerőmű SE). C–4: Besenyei Ádám, Hodován Dávid, Koleszár Zoltán, Kollár Kristóf (Mekler László SE, Atomerőmű SE). U18. K–1: Keresztes Kristóf (FTC). K–2: Kovács Ádám, Nagy Gergely (Győri Vízisport SE). C–1: Rumi Gergő (Győri Vízisport SE). C–2: Simon Zsombor, Somogyi Zsombor (MTK Budapest). U17. K–1: 1. Kurucz Levente (Kanizsa KKK). U16. K–1: Hidvégi Hunor (Tatai Hódy SE). C–1: Böszörményi Bendegúz (Borsodi Örökmozgó). U15. K–1: Dobronoky Zalán (NKM Szeged). C–1: Juhász István (Atomerőmű SE).
Lányok (győztesek)
200 m. U23. K –1: Orosz Adrienn (DVTK). K–2: Gazsó Alida Dóra, Szendy Lilla (KSI). K–4: Gazsó Alida Dóra, Biben Karina, Bakó Olga, Szendy Lilla (KSI). C–1: Molnár Rebeka (MTK Budapest). C–2: Bragato Giada, Kisbán Zsófia (Tiszaújvárosi KKSE, Lágymányosi Spari Vízisport). U18. K–1: Szellák Szabina (KSI). K–2: Szabó Lili, Párdi Viktória (Tiszafüred SE). C–1: Horányi Dóra (UTE) C–2: Győri Gréta, Győri Ivett (DVTK, Mekler László SE). U17. K–1: Máró Anna (Tiszaújvárosi KKSE). C–1: Gönczöl Laura (PACS-PACS SE). C–2: Opavszky Réka, Gönczöl Laura (PACS-PACS SE). U16. K–1: Kiskó Réka (Kanizsa KKK). C–1: Kémenes Enikő (Dunaferr SE). C–2: Hegedűs Kata, Matkovics Lili (KSI). U15. K–1: Szulovszky Petra (Mekler László SE). C–1: Kiss Ágnes (NKM Szeged)

További korosztályos hírekKAJAK-KENUBANa sportági aloldalunkon.

Legfrissebb hírek

Popovic: Sokan leírtak minket...

Foci vb 2026
10 perce

Statisztikák: az ausztrál kapus első vb-meccse a török legenda, Rüstü Recber bemutatkozását idézte

Foci vb 2026
12 perce

Bernd Storck: A 2016-os Eb-n mindenki mögénk állt, ezt sohasem felejtem el

Magyar válogatott
28 perce

Úszás: ifi ob után ifi Eb, majd felnőtt Eb várja Antal Dávidot

Utánpótlássport
59 perce

A meccs legjobbja lett

Foci vb 2026
1 órája

Sokan úgy vélik, ez inkább a FIFA világbajnoksága, semmint a mexikóiaké

Foci vb 2026
1 órája

Vb 2026: hét gól született a harmadik játéknapon – videós összefoglalók

Foci vb 2026
1 órája

Vincenzo Montella: Mindent megtettünk

Foci vb 2026
1 órája
Ezek is érdekelhetik