Röplabda: jönnek a serdülő döntők

utanpotlassport.hu utanpotlassport.huutanpotlassport.hu utanpotlassport.hu
Vágólapra másolva!
2018.05.27. 08:33
Címkék
A végjáték viszonylag sima mérkőzéseket hozott az U17-esek, vagyis a serdülők országos bajnokságának békéscsabai hatos döntőjén. A kivételt az újpesti és a gödöllői röplabdázó lányok elődöntője jelentette, amely tényleg igazi csata lett, főleg a negyedek szettnek köszönhetően.

A. A. – utanpotlassport.huA lányok első elődöntőjének első négy szettje külön-külön is izgalmas volt, főleg az a kettő, amelyet a gödöllőiek nyertek. Az első játszmában 26, a negyedikben 29 pont is kevés volt az újpestiektől, a lilák lelkiereje mégis fordítást eredményezett, és ez végülgyőzelmet ért. A vasárnapi döntőben a házigazda BRSE lesz az UTE ellenfele, míg afiúknál Dunaújvárosi RA–Kecskeméti Sportiskola finálét rendeznek.A. A. – utanpotlassport.huA lányok első elődöntőjének első négy szettje külön-külön is izgalmas volt, főleg az a kettő, amelyet a gödöllőiek nyertek. Az első játszmában 26, a negyedikben 29 pont is kevés volt az újpestiektől, a lilák lelkiereje mégis fordítást eredményezett, és ez végülgyőzelmet ért. A vasárnapi döntőben a házigazda BRSE lesz az UTE ellenfele, míg afiúknál Dunaújvárosi RA–Kecskeméti Sportiskola finálét rendeznek.

 

Elődöntő

Lányok:

UTE–Penta Gödöllői RC 3:2 (-26,22,23,-29,8)

BRSE–Dunakanyar SE 3:0 (13,10,11)

Fiúk

Kecskeméti Sportiskola– Szolnoki RA 3:1 (23,-25,19,21)

Dunaújváros RA- Sümeg Dabronc 3:0 (17,15,14)

További korosztályos hírekRÖPLABDAa sportági aloldalunkon.

Szinte minden pontért elkeseredett küzdelem folyt az Újpest–Gödöllő csatán Fotó: Csukás Zsolt/facebook
Szinte minden pontért elkeseredett küzdelem folyt az Újpest–Gödöllő csatán Fotó: Csukás Zsolt/facebook

Szinte minden pontért elkeseredett küzdelem folyt az Újpest–Gödöllő csatán  •  Fotó: Csukás Zsolt/facebook

 

Legfrissebb hírek

Szombati sportműsor: az U19-es futballválogatott Eb-selejtezőt, a DVSC női kézi BL-meccset játszik

Minden más foci
5 órája

Nem kaphatunk ki az írektől; Isten éltesse a 90 éves legendákat, Kertész Alice-t és Pézsa Tibort

E-újság
6 órája

A Birodalom visszavág – Cselőtei Márk publicisztikája

Amerikai sportok
6 órája

82.7 – Bodnár Zalán jegyzete

Magyar válogatott
6 órája

Csak hazai sikerek születtek a férfi kosárlabda Euroligában, kikapott a Zalgiris és az Olympiakosz is

Kosárlabda
6 órája

A magyar sport, mint brand

Egyéb egyéni
6 órája

Bölöni, az erdélyi legenda: újabb nagy sikerű bemutató

Magyar válogatott
6 órája

Európai kézilabdaligák: hat magyar védés Melsungenben, Sipos hosszabbított a klubbal

Kézilabda
6 órája
Ezek is érdekelhetik