Továbbjutott a válogatott

2003.09.25. 21:46
Címkék
Hazánkban zajlott a héten a női labdarúgók utánpótlás Eb-selejtező minitornája.
A magyar válogatott az Izrael ellen elért győzelem után a csoport favoritjának számító Svájc ellen lépett pályára Szombathelyen a Király-sportcentrumban, s 1–0-s félidőt követően 3–0-s vereséget szenvedett. A csapat Hunkó – Kovács E., Tóth E., Krenács, Jagicza (Benkő) – Pintér H., Görög, Horváth N. (Laczkovszky), Tóth G. – Fenyvesi, Jakab R. (Tájmel) összeállításban szerepelt. A csoportzárón mindenképpen győzni kellett a továbbjutáshoz Bulgária ellen. Markó Edina szövetségi edző együttese Bükön játszott, s 1–0-s félidőt követően 3–2-re győzött. Az együttes Hunkó – Kovács E., Tóth E., Fenyvesi, Jagicza – Pintér H., Görög (Laczkovszky), Horváth N. (Benkő), Tóth G. – Tájmel, Jakab R. (Schumi M.) összeállításban lépett pályára, s a gólokat Tájmel Veronika, Tóth Gabriella és Pintér Hedvig szerezte. "A svájciak ellen az első félidőben még jól játszottunk, ám a második játékrészben már elfáradtunk, így a vereség sem véletlen – mondta Markó Edina. – A záró mérkőzésen egyértelműen mezőnyfölényben futballoztunk a bolgárok ellen, és ha nehezen is, de ekkor megérdemelten nyertünk.”A minitornát végül Svájc nyerte kilenc ponttal, a második a magyar együttes hat, a harmadik Izrael három és a negyedik Bulgária lett, amely nem szerzett pontot. A csoportból az első két helyezett jutott tovább Európa legjobb húsz csapata közé, s a következő selejtezőkörre novemberben – a helyszínt később jelölik ki – kerül majd sor.
Legfrissebb hírek

A Groningen bejelentette Csinger Márk szerződtetését – hivatalos

Labdarúgó NB I
11 perce

Csinger és Tóth mellett Benbuali is távozhat az ETO-tól

Labdarúgó NB I
15 perce

„A 82. percben jött a Górnik tragédiája” – lengyel lapszemle

Európa-liga
31 perce

Lenny Joseph: Minden nap a legjobb akarok lenni

Európa-liga
1 órája

Gera Dániel: Nincs bennem félsz, nyugodtan tértem vissza Iránba

Légiósok
1 órája

„Mindent megtettünk, nincs keretmélységünk” – Efraín Juárez az ETO kiesése után

Európa-konferencialiga
7 órája

Pénteki sportműsor: Honvéd–Vasas az NB I-ben; folytatódik az atlétikai és a vizes Eb

Minden más foci
7 órája

A kocka el van vetve, José! – Farkas Norbert publicisztikája

Spanyol labdarúgás
7 órája