Tízesztendős labdarúgópalánták tornagyőzelme Szlovákiában

2003.09.18. 21:36
Címkék
A szlovákiai Eperjesen második alkalommal rendezték meg Közép-Európa egyik legnagyobb utánpótlástornáját, a Fragaria-kupát.
A 10 évesek kategóriájában kilenc ország – Csehország, Horvátország, Lengyelország, Oroszország, Románia, Szlovákia, Szlovénia, Ukrajna és Magyarország – csaknem 60 csapattal képviseltette magát, és csakúgy, mint 2002-ben, az idén is az MTK Hungária fiataljai szerezék meg az elsőséget. A kék-fehéreken kívül egyébként a Vác, a Kazincbarcika és a Debrecen együttese is részt vett a tornán, ám a legjobb négy közé már csak az MTK futballistái kerültek. Az elődöntőben az ukrán FC Metalurg Zaporizzsja ellen Magyar Benjámin két találata döntött (2–0), míg a fináléban a rendező város gárdája, a Tatran Presov sem jelentett leküzdhetetlen akadályt a fővárosiaknak – Tucsek Dávid duplázása kellett a 2–0-s győzelemhez. Talán nem lényegtelen, hogy a tornagyőzelemhez 14 mérkőzést kellett játszani…A tornagyőztes csapat: Tucsek Dávid, Szente Gábor (a torna legjobb kapusa), Adorján Krisztián, Kecskés Gergő, Danka Patrick, Tóth Ferenc, Papp Máté, Fritz Antónió, Fritz Alejandro, Korozmán Norbert, Halápi Máté, Jakab Tamás, Magyar Benjámin (az All Star-csapat tagja). Edző: Horváth Péter.
Legfrissebb hírek

Lenny Joseph: Minden nap a legjobb akarok lenni

Európa-liga
9 perce

Gera Dániel: Nincs bennem félsz, nyugodtan tértem vissza Iránba

Légiósok
26 perce

„Mindent megtettünk, nincs keretmélységünk” – Efraín Juárez az ETO kiesése után

Európa-konferencialiga
6 órája

Pénteki sportműsor: Honvéd–Vasas az NB I-ben; folytatódik az atlétikai és a vizes Eb

Minden más foci
6 órája

A kocka el van vetve, José! – Farkas Norbert publicisztikája

Spanyol labdarúgás
6 órája

Mosolyogj, Kristóf! – Kovács Erika jegyzete

Úszás
6 órája

Milák-csodák az úszó Eb-n; megint csak a Fradi…

E-újság
7 órája

Két magyar jutott döntőbe a torna Eb-n

Egyéb egyéni
7 órája