Világbajnokság, olimpia, és szerdától hozzátehetjük, hogy kontinensviadal: jöhet bármi, Rasovszky Kristóf győz.
Ez persze nagyon egyszerű megállapítás így, kívülről, de ha megnézzük, hogy Rasovszky tavaly februárban megnyerte a dohai világbajnokságon a 10 km-es számot, aztán nyáron a párizsi olimpián is begyűjtötte az aranyat, majd szerdán Horvátországban is ő volt a leggyorsabb ezen a távon, akkor mégiscsak igaz a kijelentés – és kívülről valahogy úgy is tűnik, megy ez!
Rasovszky és Betlehem Dávid az elejétől „meghúzta” a mezőnyt, az viszont még a partról is egyértelműnek látszott, hogy ez a taktika, hiszen amellett, hogy a két fiú bírja ezt a tempót, ezzel kevesebb esély maradt arra, hogy a mieink belekeverednek az ebben a sportágban, főként a hajrában már-már megszokott verekedésbe.
Rasovszky végigment az úton, és sporttörténelmet írt Mihályvári-Farkas Viktória után, mivel az olimpiai számban nem volt még magyar Európa-bajnoka a sportágnak.
Eddig.
Emellett azt is rögzíthetjük, hogy a 10 kilométer regnáló olimpiai, világ- és Európa-bajnokát Rasovszky Kristófnak hívják!
„Arra kellett figyelnünk, hogy az elejétől meglegyen az iram, hogy ne szoruljunk bele a mezőnybe. Ez volt a taktikánk Dáviddal. Az elejét én jól meghúztam, aztán cserélgettük a helyünket, szinte végig majdnem az élen voltunk. Emellett a délelőtti női versennyel ellentétben délutánra megérkezett a szél is, ez kedvezett nekünk, mellette azért nem mindig könnyű ilyenkor elöl lenni, hiszen tájékozódni nem egyszerű – nyilatkozta az M4 Sportnak Rasovszky Kristóf, aki természetesen kitért arra is, hogy a végén másik utat választott a célpanelig, mint a mezőny. – Azt éreztem végig a verseny során, hogy jó helyen vagyok, hogy jó irányba megyek, azt is tudtam, hogy nem szabad teljesen kimenni a fal mellé, mert a cél azért annál beljebb van, de azért négy-ötszáz méterrel a vége előtt elbizonytalanodtam kicsit, vajon én vagyok-e jó helyen.”
Ő volt a jó helyen, magabiztosan nyerte meg az Eb-t 10 km-en Rasovszky Kristóf, aki érthetően boldogan jegyezte meg: „Ez a cím még hiányzott a gyűjteményemből, ráadásul hét éve nem nyertem egyéni Eb-t, és akkor Glasgow-ban éppen tíz kilométeren lettem második, öt és huszonöt kilométeren pedig első. Szóval ez még hiányzott, nagyon szerettem volna megcsinálni.”
A végére Betlehem Dávid elfáradt, végül a tizedik helyen ért célba.
Fél távig ott volt az élmezőnyben Kovács-Seres Hunor is, aztán valamelyest visszaesett a fiatal tehetség, elmondása szerint elfáradt, emellett a hullámokkal sem kötött barátságot, ráadásul még akadt olyan versenyző is, aki egy kisebb bokszmeccsre hívta ki a vízben – ő a 20. helyen végzett.
EURÓPA-BAJNOKSÁG, STARI GRAD
Férfiak. 10 km. Európa-bajnok: Rasovszky Kristóf (Magyarország, klub: FTC, edző: Kutasi Gergely) 1:47:23.68, 2. Logan Fontaine (Franciaország) 1:47:26.05, 3. Marc-Antoine Olivier (Franciaország) 1:47:26.18, …10. Betlehem Dávid (Magyarország) 1:47:35.23, …20. Kovács-Seres Hunor (Magyarország) 1:53:59.94