Szabalenka kiesett, a selejtezőből érkező kínai viszont döntőzhet Berlinben

PATAKI GYULAPATAKI GYULA
2025.06.21. 16:06
Vang Hszin-jü a selejtezőből érkezve jutott be a döntőbe (Fotó: Getty Images)
A kínai Vang Hszin-jü és a cseh Markéta Vondrousová jutott be a Berlinben zajló WTA-tenisztorna döntőjébe.0

Arina Szabalenka a negyeddöntőben maratoni csatában búcsúztatta Jelena Ribakinát, a legjobb négy között az a Markéta Vondrousová várt rá, aki jóval könnyebben győzte le Onsz Dzsaburt.

Ráadásul a világranglistán jelenleg csak 164. helyen álló Vondrousová korábban már háromszor is legyőzte a világelsőt, így Szabalenka nem számíthatott könnyű mérkőzésre. A cseh az első játszmában kétszer is lebrékelte riválisát, a fehérorosz ellenben nem tudott élni a bréklehetőségeivel.

A második felvonásban Szabalenka hiába vette el ellenfele első adogatását, a következőben ő is elbukta a sajátját, majd Vondrousová 4:4 után újra fogadóként nyert játékot, ezt követően pedig kiszerválta a mérkőzést.

A másik ágon a selejtezőből érkező Vang Hszin-jü jutott be a fináléba, aki a 2021-es győztes Ljudmila Szamszonovát győzte le. A kínai játékos az első szettben kétszer is lebrékelte orosz ellenfelét, igaz, csak a negyedik játszmalabdáját ütötte be. A második játszmában 1:1 után Vang egymást követően öt játékot nyert, így pályafutása első WTA-döntőjére készülhet, egyéniben korábban egy Challenger-finálét vívott.

TENISZ, WTA-TORNA, BERLIN, ELŐDÖNTŐ
Vondrousová (cseh)–Szabalenka (fehérorosz, 1.) 6:2, 6:4
Vang Hszin-jü (kínai)–Szamszonova (orosz) 6:4, 6:1

 

Legfrissebb hírek

Csennai tenisztorna: Udvardy ismét korán búcsúzott

Tenisz
Tegnap, 10:47

Biztossá vált, hogy Ribakina zárja az évet a világranglista élén

Tenisz
2026.10.29. 15:06

Bondár Anna a második fordulóban kiesett a kantoni tenisztornán

Tenisz
2026.10.29. 13:21

Stollár Fannyék párosa búcsúzott Kantonban

Tenisz
2026.10.29. 09:12

Stollárék sikerrel vették az első akadályt Kantonban

Tenisz
2026.10.28. 08:06

Bondár Anna elbúcsúztatta az első kiemeltet Kantonban

Tenisz
2026.10.26. 07:35

Stollár Fannyék döntőbe jutottak a ningpói tenisztornán

Tenisz
2026.10.24. 09:41

Gálfi Dalma bejutott a lisszaboni elődöntőbe

Tenisz
2026.10.16. 13:51