Fucsovics szettelőnyről kikapva búcsúzott a belgrádi 250-es tornától

Vágólapra másolva!
2024.11.04. 19:21
Fotó: Imago Images
Fucsovics Márton három szettben maradt alul a kanadai Denis Shapovalovval szemben hétfőn, a belgrádi ATP 250-es tenisztorna első fordulójában.

A világranglistán 91. Fucsovics Márton pályafutása során negyedik alkalommal találkozott Denis Shapovalovval (78.), az egymás elleni mérlegük 2–1 volt a magyar sportoló javára.

Belgrádban kiválóan kezdett a magyar, rögtön brékelte Shapovalovot, a folytatásban azonban ő is elveszítette a szerváját, és egészen a rövidítésig zajlott a szett. Ott előbb 4–0-ra, majd 6–2-re húzott el a kanadai, Fucsovics azonban négy játszmalabdát is hárított, fordított, és be is húzta a játékrészt.

A második szett is nagy csatát hozott, csupán a tizedik játékban született döntés, amikor Shapovalov el tudta venni Fucsovics adogatását – egyenlített a kanadai. A harmadik, döntő szettben Shapovalov brékkel nyitott, s ebből Fucsovics már nem tudott felállni – további kétszer veszítette el az adogatását, így meglepően sima szett végén búcsúzott a tornától.

ATP 250-ES TORNA, BELGRÁD (579 320 euró, kemény pálya)
EGYES, 1. FORDULÓ (a 16 közé jutásért)
Shapovalov (kanadai)–Fucsovics 6:7 (6–8), 7:5, 6:1

 

Legfrissebb hírek

„Nincs bennem hiányérzet” – Fucsovics jó érzésekkel búcsúzott Wimbledontól

Tenisz
2025.07.06. 11:49

Fucsovics két szettig felvette a versenyt Sheltonnal, de búcsúzott Wimbledontól

Tenisz
2025.07.05. 21:00

„Friss voltam és kipihent” – Fucsovics a Monfils elleni győzelme után

Tenisz
2025.07.04. 19:12

Wimbledon: Fucsovics következő ellenfelének öt ütésre kellett visszatérnie pénteken

Tenisz
2025.07.04. 15:46

Fucsovics legyőzte Monfilst, készülhet a harmadik fordulóra Wimbledonban!

Tenisz
2025.07.04. 14:23

Besötétedett Wimbledonban, Fucsovics döntő szettről folytatja a mérkőzését pénteken

Tenisz
2025.07.03. 21:50

Fucsovics ötszettes csata végén gyűrte le Kovacevicet, továbbjutott Wimbledonban!

Tenisz
2025.07.01. 18:15

Fucsovics Márton: Érzem magamban az erőt és a motivációt

Tenisz
2025.07.01. 09:09
Ezek is érdekelhetik