Tenisz: Babos a volt világelsővel is találkozhat Koppenhágában

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2012.04.06. 14:21
Címkék
A februári sikerek, a bogotái elődöntő és a monterrey-i tornagyőzelem után a világranglista 68. helyén álló, ezzel a legjobb magyar teniszezőnek számító Babos Tímea hétfőtől a koppenhágai, 220 ezer dollár összdíjazású tornán lép pályára.

A csapattól az MTI-hez eljuttatott tájékoztatás szerint a 18 esztendős játékos az elmúlt hetekben a jól megszokott hazai környezetében, a Park Teniszklubban készült, de már alig várja, hogy versenyezzen.

„Az utóbbi időben úgy alakult, hogy a viadalokat már jobban kedvelem az edzéseknél, így nagyon várom már a koppenhágai tornát – mondta Babos. – Most meglehet az esélyem arra, hogy top tízes teniszezővel találkozzam, hiszen Wozniacki is indul. Ez jó erőfelmérés lehet, ha úgy adja a sorsolás. Plusz motivációt jelentene.”

A korábbi világelső, a dán Caroline Wozniacki 2010-ben és 2011-ben is megnyerte a viadalt.

A szervezők 2012-re szerettek volna már salakos tornát lebonyolítani, de a magas költségek miatt végül idén is marad a Farum Arena kemény pályája.

„Imádom a kemény pályát – mondta Babos. – Az utóbbi időben amúgy is felváltva játszottam salakon és kemény pályán.”

A fiatal teniszező a verseny előtt a Sportkórházban járt, teljes felülvizsgálaton esett át. A szokásos negyedéves teljesítménytesztet végezte el, a havi testösszetétel-vizsgálat is megtörtént. A napi öt óra tenisz mellett része a napi rutinnak a masszázs, a nyújtás és a különböző fizikai képességeit fejlesztő, illetve a sérülést megelőző foglalkozások. Heti két alkalommal pedig a sportpszichológusával is konzultál Babos Tímea.

Legfrissebb hírek

Csütörtöki sportműsor: Szeged–Wisla Plock a férfi kézi BL-ben

Minden más foci
3 órája

Orbán Viktor megköszönte a szurkolóknak a lélegzetelállító koreográfiát

Magyar válogatott
3 órája

Rossi: Három pontot kiengedtünk a kezünkből; Szatmári András: Küzdök a helyemért a csapatban

E-újság
3 órája

Babosék kétszettes győzelemmel kezdtek Sao Paulóban

Tenisz
3 órája

Álljunk bele! – Pór Károly publicisztikája

Magyar válogatott
4 órája

Száznyolcvan fok – Szeleczki Róbert jegyzete

Tenisz
4 órája

Rostáék kikaptak otthon, a Magdeburg simán megverte a PSG-t a férfi kézi BL-ben

Kézilabda
4 órája

Európai kézilabdaligák: Vámos és Albek is négy gólt lőtt

Kézilabda
5 órája
Ezek is érdekelhetik