Tenisz: Halász és Jani negyeddöntős párosban az Antalis-kupán

Vágólapra másolva!
2010.06.08. 19:03
Címkék
Jani Réka-Luca és a horvát Tereza Mrdeza, valamint Halász Klaudia és a szlovákiai Ivana Karolyiova kedden bejutott a legjobb nyolc közé a 25 ezer dollár összdíjazású salakpályás budapesti női tenisztorna párosversenyében.

Halászék egy szlovák, Janiék pedig egy osztrák-magyar duót búcsúztattak; utóbbiban Szávay Ágnes húga, Blanka szerepelt.

Az Antalis-kupáért zajló versenyen egyesben a 32-es főtáblán négy magyar teniszező kapott helyet: a második helyen kiemelt Marosi Katalin, valamint Susányi Zsófia és Jani, továbbá Babos Tímea, aki a junior párosok között szombaton megnyerte a Roland Garrost.

Szerdán valamennyi magyar pályára lép egyesben a Grand Slam Park Teniszklubban, Jani 10 órakor kezd, majd Babos, Marosi és Susányi következik.

Az egyéni döntő győztese 2940 dollárral lesz gazdagabb, és ötven világranglistapontot kap.

A Kamaraerdőhöz közeli, Kapolcs utcai pályán vasárnap 14 órától rendezik az egyes döntőjét, ezt követően a páros fináléra kerül sor. A főtábla összecsapásait keddtől szombatig, naponta 10 órától bonyolítják le.

TENISZ, ANTALIS-KUPA (BUDAPEST) 
NŐI EGYES, 1. FORDULÓ (A 16 KÖZÉ JUTÁSÉRT)
Feuerstein (francia, 3.)–Livadaru (német) 6:3, 6:4
Evtimova (bolgár, 4.)–Golubic (svájci) 6:3, 6:3
Johansson (francia, 5.)–Mrcic (szerb) 6:1, 6:1
Molinero (argentin, 7.)–Mrdeza (horvát) 7:5, 6:3
Toljan (osztrák)–Carreras (brit) 1:6, 5:3-nál Carreras feladta
Juriková (szlovák)–Zoric (szerb) 6:4, 6:1
 
 NŐI PÁROS, A 8 KÖZÉ JUTÁSÉRT
 Jani, Mrdeza (magyar, horvát)–Rotmann, Szávay B. (osztrák, magyar) 6:3, 6:4
 Halász, Károlyiová (magyar, szlovákiai)–Beznakoková, Chrobaková (szlovák) 6:0, 6:1
Legfrissebb hírek

Fallabda Eb: Farkas Balázs nagy csatában maradt le az elődöntőről

Egyéb egyéni
3 perce

Férfi kosárlabda vb-selejtező: A finnek ellen itthon kezd Magyarország

Kosárlabda
1 órája

Magyar rangadó a US Open főtáblájáért

Tenisz
1 órája

US Open: Bondár ismét Szvitolinát kapta, Marozsán selejtezős, Fucsovics kiemelt ellenféllel kezd

Tenisz
1 órája

Kettesfogathajtó-vb : Dani Marcell második a díjhajtás első napja után

Egyéb egyéni
1 órája

Így festene Kerkez Szoboszlai hajával – jót nevettek a Liverpool magyarjai

Angol labdarúgás
1 órája

Öttusa: minden magyar döntőbe jutott az U19-es vb-n

Utánpótlássport
1 órája

Kl-selejtező playoffkör: ETO FC–Rapid Wien

Európa-konferencialiga
1 órája
Ezek is érdekelhetik