Szenvedtek az első helyen kiemeltek

Vágólapra másolva!
2010.03.30. 11:04
null
Federert ezúttal többször is cserben hagyta az adogatása (Fotó: Reuters)
Címkék
Roger Federer a vártnál sokkal jobban megszenvedett a francia Florent Serra ellen a miami tenisztorna 3. fordulójában. A svájci klasszis végül továbbjutott, ami a női egyesben első kiemelt Szvetlana Kuznyecováról azonban már nem mondható el.

Federer háromszor is elvesztette az adogatását, ráadásul szokatlan módon több ki nem kényszerített hibát követett el, mint riválisa (35:32). A rövidítésekben viszont jól koncentrált, így behúzta a mérkőzést. A svájci játékos következő ellenfele a cseh Tomás Berdych lesz.

Az Andy Murrayt búcsúztató Mardy Fish újabb győzelmet aratott, ezúttal a 29. kiemelt Feliciano López ellen. A férfiaknál López veresége dacára a spanyolok öten képviseltetik magukat a legjobb 16 között.

A női mezőnyben már nincs versenyben az első kiemelt, miután a vállsérüléssel küzdő – és emiatt háromszor is ápolást kérő – Szvetlana Kuznyecova sima 6:3, 6:0-s vereséget szenvedett Marion Bartolitól.

„A tudásom tíz százalékát sem tudtam ma nyújtani, ez a nap egyszerűen borzalmas volt. Csak a második szettet foghatom a sérülésemre, az elsőt nem, azt én szúrtam el" – foglalta össze a történteket az orosz játékos, aki a győzelmet ugyan nem, a nézők tiszteletét azonban mindenképpen kivívta, hiszen fájdalmai ellenére végigküzdötte a mérkőzést.

SONY ERICSSON OPEN, MIAMI (4 500 000 dollár, kemény pálya)  
FÉRFI EGYES, 3. FORDULÓ
Federer (svájci, 1.)–Serra (francia) 7:6, 7:6
Berdych (cseh, 16.)–Zeballos (argentin) 6:4, 7:6
Verdasco (spanyol, 10.)–Melzer (osztrák, 23.) 3:6, 7:6, 6:1
Cilic (horvát, 7.)–Bagdatisz (ciprusi, 25.) 6:3, 6:4
Fish (amerikai)–F. López (spanyol, 29.) 7:5, 6:3
Juzsnij (orosz, 13.)–Wawrinka (svájci, 19.) 1:6, 7:6, 7:5
F. González (chilei, 9.)–Mónaco (argentin, 22.) 6:7, 6:4, 6:2
Söderling (svéd, 5.)–Petzschner (német) 6:1, 6:2
Tsonga (francia, 8.)–Kohlschreiber (német, 28.) 6:2, 7:5
Ferrero (spanyol, 12.)–Isner (amerikai, 17.) 6:2, 3:6, 6:3
Ferrer (spanyol, 15.)–Karlovic (horvát, 24.) 7:6, 6:3
Nadal (spanyol, 4.)–Nalbandian (argentin) 6:7, 6:2, 6:2
Roddick (amerikai, 6.)–Sztahovszkij (ukrán) 6:2, 6:1
Becker (német)–Robredo (spanyol, 18.) 1:6, 6:4, 7:6
Almagro (spanyol, 33.)–Chardy (francia) 6:2, 6:7, 6:3
Bellucci (brazil, 27.)–O. Rochus (belga) 6:3, 6:4
 
A NYOLCADDÖNTŐ PÁROSÍTÁSA
Federer (svájci, 1.)–Berdych (cseh, 16.)
Verdasco (spanyol, 10.)–Cilic (horvát, 7.)
Fish (amerikai)–Juzsnij (orosz, 13.)
F. González (chilei, 9.)–Söderling (svéd, 5.)
Tsonga (francia, 8.)–Ferrero (spanyol, 12.)
Ferrer (spanyol, 15.)–Nadal (spanyol, 4.)
Roddick (amerikai, 6.)–Becker (német)
Almagro (spanyol, 33.)–Bellucci (brazil, 27.)

 

SONY ERICSSON OPEN, MIAMI (4 500 000 dollár, kemény pálya)  
NŐI EGYES, 4. FORDULÓ
V. Williams (amerikai, 3.)–Hantuchová (szlovák, 19.) 1:6, 7:5, 6:4
Stosur (ausztrál, 9.)–Jankovics (szerb, 7.) 6:1, 7:6
Clijsters (belga, 14.)–Azarenka (fehérorosz, 4.) 6:4, 6:0
Henin (belga)–Zvonarjova (orosz, 11.) 6:1, 6:4
Wozniacki (dán, 2.)–Pavljucsenkova (orosz, 22.) 6:2, 6:2
Bartoli (francia, 13.)–Kuznyecova (orosz, 1.) 6:3, 6:0
Wickmayer (belga, 12.)–Bacsinszky (svájci) 6:0, 6:1
A. Radwanska (lengyel, 6.)–Svedova (kazah) 6:1, 6:4
 
A NEGYEDDÖNTŐ PÁROSÍTÁSA ÁGRAJZ SZERINT
Bartoli (francia, 13.)–Wickmayer (belga, 12.)
V. Williams (amerikai, 3.)–A. Radwanska (lengyel, 6.)
Stosur (ausztrál, 9.)–Clijsters (belga, 14.)
Henin (belga)–Wozniacki (dán, 2.)
Legfrissebb hírek

Bérletes szurkolóival csap össze a Szlovák Kupában a DAC

Minden más foci
9 perce

Nagy Norbert második lett a svájci hegyi Európa-bajnoki futamon

Egyéb autó-motor
11 perce

A harmadosztályba adta kölcsön nyári szerzeményét az NB I újonca

Labdarúgó NB I
25 perce

„Bécsben még nehezebb lesz, mint Stockholmban” – győri bennfentes a Rapid elleni Kl-párharcról

Európa-konferencialiga
30 perce

Érdi Mária: Fizikailag teljesen rendben vagyok

Egyéb egyéni
1 órája

Mané gólt szerzett, kiállítása után CR-ék emberhátrányban is döntőbe jutottak

Minden más foci
1 órája

Öttusa: rajtol az U19-esek világbajnoksága Litvániában

Utánpótlássport
1 órája

Újabb klasszis érkezett Vámosékhoz a Ludwigsburgból

Kézilabda
1 órája
Ezek is érdekelhetik