Szafina harmadjára nem élte túl a harmadik szettet

2009.09.06. 08:18
null
Hiába akart nagyon Szafina, ezúttal kiesett (fotó: Reuters)
Címkék
Az ausztrál Olivia Rogowska és a német Kristina Barrois ellen még megúszta, a harmadik háromszettes meccsét azonban már nem tudta megnyerni Dinara Szafina, így a világelsőnek dicstelenül kell távoznia Flushing Meadowstól.

A világelső – akit a mezőny Grand Slam-győztes része, köztük is elsősorban Serena Williams azzal „szekál”, hogy nagy torna megnyerése nélkül ül a világranglista trónján – az előző két US Open-meccséhez hasonlóan ismét szetthátrányba került, s ezúttal még csak nem is a rövidítésben bukta el az első játszmát.

Pedig megint nem sodort nehezen legyőzhető ellenfelet az útjába a sors(olás), hiszen a 19 éves cseh Petra Kvitová csupán a 72. a világranglistán, és ugyan tavaly a 4. fordulóba jutott a Roland Garroson, azon kívül csupa első fordulós veresége volt Grand Slameken.

Egészen mostanáig, ugyanis az idén már a 27. helyen kiemelt orosz Alisza Klejbanovát és az olasz Tathiana Garbint is búcsúztatta az év utolsó GS-viadalától. Továbbá Dina Szafinát is. A világelső ugyan a második szettet megnyerte 6:2-re, ám hogy nem volt könnyű dolga, mutatja a játszmaidő is: 42 perc alatt egyenlített az orosz, majd jött a 73 percig tartó döntő felvonás, amikor – meccslabdákat is rontva – a végletekig feszítette a húrt, amely végül elpattant, és a világelső a rövidítésben kikapott 7–5-re.

Serena Williams pedig egy esetleges US Open-sikerrel a trónjától is megfoszthatja a korona nélküli jelenlegi uralkodót.




A férfiaknál sem telt el meglepetés nélkül a nap, a wimbledoni finalista Andy Roddick ugyanis kiesett a harmadik fordulóban. Hogy az amerikaiak emiatt mégsem bánkódtak annyira, annak az volt az oka, hogy az ötszettes – szintén rövidítésbe torkolló – csatát honfitársa, John Isner nyerte meg.

 

US OPEN, NEW YORK (21 600 000, kemény pálya)

NŐI EGYES, A 3. FORDULÓ ÖSSZES EREDMÉNYE – ÁGRAJZ SZERINT

Kvitová (cseh)–Szafina (orosz, 1.) 6:4, 2:6, 7:6
Wickmayer (belga)–Errani (olasz) 6:3, 6:4
K. Bondarenko (ukrán)–Rogyionova (orosz) 7:6, 6:4
Dulko (argentin)–Svedova (kazah) 6:3, 6:4
Oudin (amerikai)–Sarapova (orosz, 29.) 3:6, 6:4, 7:5
Petrova (orosz, 13.)–Cseng Csie (kínai, 21.) 6:4, 6:1
Wozniacki (dán, 9.)–Cirstea (román, 24.) 6:3, 6:2
Kuznyecova (orosz, 6.)–Peer (izraeli) 7:5, 6:1
Schiavone (olasz, 26.)–Azarenka (fehérorosz, 8.) 4:6, 6:2, 6:2
Li Na (kínai, 18.)–Kirilenko (orosz) 6:4, 6:2
Clijsters (belga)–Flipkens (belga) 6:0, 6:2
V. Williams (amerikai, 3.)–Rybariková (szlovák) 6:2, 7:5
Zvonarjova (orosz, 7.)–Vesznyina (orosz, 31.) 6:2, 6:4
Pennetta (olasz, 10.)–Wozniak (kanadai) 6:1, 6:1
Hantuchová (szlovák, 22.)–King (amerikai) 6:2, 6:2
S. Williams (amerikai, 2.)–Martínez Sánchez (spanyol) 6:3, 7:5

 

 A NYOLCADDÖNTŐ PÁROSÍTÁSA

Kvitová (cseh)–Wickmayer (belga)
K. Bondarenko (ukrán)–Dulko (argentin)
Oudin (amerikai)–Petrova (orosz, 13.)
Wozniacki (dán, 9.)–Kuznyecova (orosz, 6.)
Schiavone (olasz, 26.)–Li Na (kínai, 18.)
Clijsters (belga)–V. Williams (amerikai, 3.)
Zvonarjova (orosz, 7.)–Pennetta (olasz, 10.)
Hantuchová (szlovák, 22.)–S. Williams (amerikai, 2.)

 

US OPEN, NEW YORK (21 600 000, kemény pálya)

FÉRFI EGYES, 3. FORDULÓ – EREDMÉNYEK ÁGRAJZ SZERINT

Federer (svájci, 1.)–Hewitt (ausztrál, 31.) 4:6, 6:3, 7:5, 6:4
Robredo (spanyol, 14.)–Blake (amerikai, 21.) 7:6, 6:4, 6:4
Söderling (svéd, 12.)–Querrey (amerikai, 22.) 6:2, 7:5, 6:7, 6:1
Davigyenko (orosz, 8.)–Chiudinelli (svájc) 6:4, 7:5, 7:5
Djokovics (szerb, 4.)–Witten (amerikai) 6:7, 6:3, 7:6, 6:4
Stepánek (cseh, 15.)–Kohlschreiber (német, 23.) 4:6, 6:2, 6:3, 6:3
Verdasco (spanyol, 10.)–Haas (német, 20.) 3:6, 7:5, 7:6, 1:6, 6:4
Isner (amerikai)–Roddick (amerikai, 5.) 7:6, 6:3, 3:6, 5:7, 7:6
Tsonga (francia, 7.)–Benneteau (francia)
Berdych (cseh, 17.)–F. González (chilei, 11.)
Monfils (francia, 13.)–Acasuso (argentin)
Almagro (spanyol, 32.)–Nadal (spanyol, 3.)
Del Potro (argentin, 6.)–Köllerer (osztrák)
Ferrero (spanyol, 24.)–Simon (francia, 9.)
Cilic (horvát, 16.)–Isztomin (üzbég)
Dent (amerikai)–Murray (brit, 2.)

 

 A NYOLCADDÖNTŐ PÁROSÍTÁSA – FELSŐ ÁG

Federer (svájci, 1.)–Robredo (spanyol, 14.)
Söderling (svéd, 12.)–Davigyenko (orosz, 8.)
Djokovics (szerb, 4.)–Stepánek (cseh, 15.)
Verdasco (spanyol, 10.)–Isner (amerikai)

 

 

Legfrissebb hírek

Halász Bence: Nagy kedvvel megyek vissza Budapestre

Atlétika
6 perce

Sakk: 16 magyar fiatallal kezdődik az ifjúsági csapat Eb

Utánpótlássport
32 perce

Videó: Lyles „kirobbant” a rajtgépből – a világ idei legjobbjával nyerte a 100 métert

Atlétika
43 perce

Vívó-vb: Dósa Dániel biztosan érmes Hongkongban!

Egyéb egyéni
52 perce

Sennától, Schumachertől és más legendáktól tanult Allan McNish

F1
56 perce

NB III: a Békéscsaba egy nappal a rajt előtt bejelentette új játékosait és vezetőedzőjét

Labdarúgó NB II
1 órája

Pécsi Ármin: Nem gondolom, hogy hátraléptem volna

Légiósok
1 órája

Az elnök bejelentette: szerződtetik a vb sztárkapusát, Vozinhát

Minden más foci
1 órája