Tenisz, Roland Garros: Szávay egy győzelemre a főtáblától

Vágólapra másolva!
2007.05.24. 14:41
Címkék
A világranglista 101 helyén álló Szávay Ágnes második mérkőzését is megnyerte a selejtezőben a francia nyílt teniszbajnokságon. A magyar tehetség 50 perc alatt múlta felül Margalita Csaknasvilit.
Szávay esélyesként lépett pályára, s be is bizonyította, nem alaptalanul reméltünk tőle sikert. Az első szettben gyorsan állva hagyta ellenfelét, sokkal pontosabban teniszezett és 17 perc alatt nyert hat gémet.

A folytatás már „szorosabban” alakult, lévén a grúz teniszező két játékot elvett riválisától. De szerencsére ez mit sem számított, hiszen a második szett megnyeréséhez is hat gémre volt szükség. Szávay pedig teljesítette ezt, így készülhet a sorsdöntő találkozóra.

A találkozóról sokat elárul, hogy a magyar játékos 58, míg ellenfele 28 labdamenetet nyert meg.

Szávay riválisa Laura Pous Tio lesz a selejtező utolsó körében. A 22 éves spanyol teniszező ötször volt egyesben főtáblás Grand Slam-tornán, de meccset még nem nyert. Tavaly a Roland Garroson is az első fordulóban búcsúzott, jelenleg 147. a világranglistán.

FRANCIA NYÍLT TENISZBAJNOKSÁG, SELEJTEZŐ, 2. FORDULÓ, NŐI EGYES

  • Szávay Ágnes-Margalita Csaknasvili (grúz) 6:0, 6:2
Legfrissebb hírek

Keddi sportműsor: pályán az Arsenal; az utolsó csapat is bejut a női kézi MK negyeddöntőjébe

Minden más foci
18 perce

Vitályos Milán: Már apám is mondta, ha átlépem a félpályát, lőjek!; Jóból és rosszból is kijutott a magyar tenisznek 2025-ben

E-újság
19 perce

A Fulham ötödször nyert otthon, a Forest ötödször kapott ki idegenben a PL-ben

Angol labdarúgás
44 perce

La Liga: ezúttal Bilbaóban győzött az Espanyol

Spanyol labdarúgás
45 perce

Marmus és Szalah góljával fordított Egyiptom az Afrikai Nemzetek Kupájában

Minden más foci
55 perce

Gian Van Veen a torna eddigi legjobb meccsátlagával nyert a darts vb második fordulójában

Egyéb egyéni
1 órája

A Napoli harmadszor nyerte meg az olasz Szuperkupát

Olasz labdarúgás
1 órája

Bolla Bendegúz török védőtársa 2028-ig hosszabbított

Légiósok
2 órája
Ezek is érdekelhetik