Az első számú angol teniszező, Andy Murray is kihagyja a francia nyílt teniszbajnokságot, ugyanis a tehetséges versenyző hamburgi tornán szerzett csuklósérülése nem jött rendbe.

Andy Murray még Hamburgban sérült meg

Andy Murray még Hamburgban sérült meg
Murray a világranglistán is kikerült az első tíz közül, ugyanis a sérülése miatt már az első körben búcsúzott a Mesterek Tornájának hamburgi állomásától.
A húsz esztendős klasszis nem szeretett volna arról beszélni, hogy visszatér-e a wimbledoni Grand Slamre, vagy esetleg az azt megelőző Queen's Clubban sorra kerülő versenyre.
„Nem hozhatok meg semmilyen döntést egyelőre ami a füves versenyeket illeti. Meg kell várnom, hogy az orvos újra lássa a csuklómat, és ellenőrizze, hogy a gyulladás mennyire csökkent” – nyilatkozta a világranglista tizenegyedik helyezettje.
A brit versenyző két versenyt hagyott ki a salakszezonból hátsérülés miatt, majd Rómában az első meccsen kikapott, és ezután következett a hamburgi visszalépése, szintén a nyitó fordulóban.
„Az egyetlen pozitív dolog, ami a sérülésemből fakad, hogy heti hatszor járhatok konditerembe, amivel javíthatom az állóképességemet, és erősíthetem a lábaimat.”
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik







