Tenisz: Srichaphan-Blake döntő Stockholmban

2005.10.15. 19:12
Címkék
A Stockholmban zajló, 680 ezer euró összdíjazású férfi tenisztorna egyeseinek küzdelmében a hatodik helyen rangsorolt amerikai James Blake, valamint a thaiföldi Paradorn Srichaphan jutott a döntőbe.
Blake az elődöntőben két nem túl megerőltető játszmában verte ugyancsak kiemelt ellenfelét, a belga Olivier Rochust.

Döntőbeli ellenfele, Srichaphan ennél jóval többet tett a sikerért, hiszen az első játszmát bukta olasz ellenfelével, Davide Sanguinettivel szemben és a másodikat is csak a rövidítésben nyerte meg, igaz a harmadikban szinte már csak ő volt a pályán.

Pályafutása során a két, egyaránt huszonhat éves döntőbe jutott játékos ezt megelőzően négyszer mérkőzött meg egymással, az amerikai teniszező 3-1-re vezet ebben a külön párharcban. Igaz, legutóbbi csatájukat két évvel ezelőtt a thaiföldi nyerte, tehát feljövőben van…
  • STOCKHOLM, FÉRFI EGYES, ELŐDÖNTŐK:
  • Srichaphan (thaiföldi)-Sanguinetti (olasz) 4:6, 7:5, 6:3
  • Blake (amerikai, 6.)-O. Rochus (belga, 5.) 6:4, 6:3
Legfrissebb hírek

A Vasas vízilabdázóinak minden fronton legalább az elődöntő a céljuk

Vízilabda
11 perce

Lejárt a szerződése a La Ligában, a Honvéd lecsapott a spanyol támadóra

Labdarúgó NB I
11 perce

Aláír a magyar válogatott védő; csatárt várnak a DVSC-nél, az ETO-nál és a ZTE-nél – itthon is bezár a piac

Labdarúgó NB I
21 perce

Az ETO 13 év alatt kétszer verte meg az FTC-t – mind a kétszer Borbély Balázs irányításával

Labdarúgó NB I
51 perce

US Open: Carlos Alcaraz szetthátrányból jutott a 32 közé

Tenisz
56 perce

Cadu: Most sokkal jobban együtt van a csapat

Labdarúgó NB I
2 órája

Három szettben búcsúzott Marozsán Fábián a US Opentől, már az első körben

Tenisz
8 órája

Borbély Balázs már vendég Győrben...; ezek voltak a transzferpiac legnagyobb dobásai

E-újság
8 órája